Ez most senkit nem lepett meg: maradt az eddigi jegybanki alapkamat

2021. március 23. 16:00

Nem okozott meglepetést a keddi kamatdöntés az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint, és rövid távon nem is számítanak a monetáris kondíciók jelentős változására. 

2021. március 23. 16:00

A K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője, Németh Dávid hangsúlyozta, hogy

a döntés nem jelent meglepetést, erre számítottak, a piac a jegybanki kommentárra figyel.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője is azt emelte ki, hogy a várakozásoknak megfelelően változatlanok maradtak a kamatszintek, és a közlemény legfontosabb üzenete sem változott. Kitért arra, hogy a megjelent közleményt egyértelműen az inflációs folyamatok uralják.  

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője kifejtette: a jegybank döntésével a várakozásoknak megfelelően nem módosított a monetáris kondíciókon. Az új előrejelzés az idei évre kilábalást, 4-6 százalékos növekedést valószínűsít, ez a széles sáv azt is jelenti, hogy a prognózis kapcsán jelentős kockázatokat lát a jegybank – közölte.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője úgy vélte, a fokozódó inflációs kockázatok miatt az MNB közleménye szigorodhat, és erősödnek a szigorítás irányába mutató kockázatok, ezért nem zárható ki, hogy az év második felében az MNB kamatemelésre kényszerülhet.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. március 23. 18:44
nyugodtan lehetne kamatot emelni... 3.1% és emelkedő infláció mellett 0.6% alapkamat komolytalan...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!