Ezt tükrözik vissza a közlemény jegybanki üzenetei is. A Monetáris Tanács változatlanul hangsúlyozta az óvatos, szigorú és türelmes monetáris politikát, illetve a körültekintő és adatvezérelt döntéshozatalt, amely az eddigi álláspont fennmaradását mutatja. Nincs tehát lényegi változás a jegybanki kommunikációban a megelőző hónaphoz képest, ami szintén a pénzpiaci folyamatok átmenetiségének megerősítését szolgálja.
Mi várható decemberben?
A decemberi kamatdöntés továbbra is kétesélyes, kérdés, hogy a piaci hangulat addig milyen irányba mozdul el, illetve bekövetkezik-e újabb sokkhatás, amely befolyással lenne az ország kockázati megítélésére. Alapvetően tehát arra számítunk, hogy idén már nem csökkent kamatot az MNB. Jövőre folytatódhatnak csak a kamatvágások, előrejelzésünk szerint negyedévente 25 bázispontos lépésekben, elsősorban a Fed kamatpolitikájához igazodva.
Kapcsolódó: