Jön az új fizetőeszköz, megérkezett az 50 ezer forintos
2024. november 20. 11:51
A Magyar Nemzeti Bank V. László aranyforintja megnevezéssel arany emlékérméket bocsát ki egyszeres, valamint négyszeres súlyú piedfort változatban november 20-án.
2024. november 20. 11:51
3 p
4
8
21
Mentés
A jegybanki kibocsátások hagyományaihoz híven az 50 ezer forintos névértékű nemesfém érmék színesfém változata is kibocsátásra kerül 3 ezer forint névértékkel – adta hírül a vg.hu.
Fotó: Magyar Pénzverő
Az MNB 2012-ben I. Károly aranyforintját felidéző emlékérmével indította el a középkori magyar aranyforintokat bemutató sorozatát, melynek célja, hogy teljes képet adjon a középkori magyar pénztörténet jó minőségű, értékálló, a nemzetközi kereskedelemben is gyakorta elfogadott pénzeiről. A sorozat indító darabját 2013-ban I. Lajos, 2014-ben Mária, 2016-ban Zsigmond, 2018-ban Albert, 2020-ban I. Ulászló, 2022-ben Hunyadi János aranyforintját bemutató emlékérme követte.
Az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő webáruházában jelenleg az oldalra belépni csak virtuális sorban állás útján lehetséges.
A szerdán már megvásárolható érmékért óriási az érdeklődés. A sorra kerülés után 15 perc áll rendelkezésére a vásárlás befejezésére.
Az „V. László aranyforintja” emlékérmék előlapján, középen az V. László király által kibocsátott aranyforint hátoldalának ábrázolása látható, amelynek belső körvonallal határolt középmezőjében a kezében rövid nyelű bárdot és országalmát tartó Szent László alakja jelenik meg. Az előlap szélén futó gyöngysorszegélyen belül, felső köriratban a „MAGYARORSZÁG”, alsó köriratban az „50000”, illetve „3000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható, melyeket egy-egy virágmotívum választ el egymástól.
Nyitókép: A simontornyai éremlelet a pénzeket rejtő korsóval (fotó: Retkes Tamás, Wosinsky Mór Megyei Múzeum)
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
A vártnál is sokkal jobb inflációs adatot közölt szerda reggel a KSH, ezzel két hónapja a jegybanki célsáv alatt mozog a fogyasztói árak emelkedése. Ilyen adatra még az elemzők sem számítottak, az iráni háború úgy tűnik, nem rengette meg a magyar gazdaságot.
Csiling-giling! Óriási üzleti ötletem van. Meg kéne alapítani a clickbait-díjat. Évente kiosztandó, első 10 rangsorolt. Az aranyérmes a hatalmas lebőgés mellett reklámot kap (azzal, hogy megnyerte, s így ország-viág előtt bemutatják a híradókban, címlapokon - nagy sikert aratva azzal, hogy egy ország dől a röhögéstől rajtuk.) A 3db dobogós helyezés szellemi hányástermékét, tehát a győztes klikkcsapdák témáját színpadra viszik a legmenőbb stand-up-osok, esetleg egy rövid vicces történet, vagy vicces mémvideó formájában. Bevétel szponzorációkból, az szórakoztató gálaesemény jogdíjaiból és jegyeladásaiból, valamint fix éves szerződések alapján a Médiatanácstól.
Válasz erre
7
0
Locomotive
2024. november 20. 13:55
Látom, a MNB jól elvan :D
Válasz erre
1
2
Tiszafa
2024. november 20. 13:50
Vicc:
-Itt van ez a hamis 30ezres. Éjszaka gyártottam. menj és váltsd fel.
Másnap:
-Na sikerült felváltani a 30 ezrest?
- Igen.
-És mire?
- Két 15 ezresre.
Válasz erre
11
0
konfucius
2024. november 20. 13:46
Jó lenne, ha a nemzeti bank és a pénzügy lassan azon kezdene gondolkodni, hogy kettő, vagy akár három nullát levágjon a forintról. Ma már lassan az utcai koldus is milliós bevételre tesz szert, és ez nem a szegénységet mutatja, csak azt, hogy a forint a kibocsátáshoz képest közel az ezred részére inflálódott. Itt az idő igazítani egyet rajta.
Válasz erre
4
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!