A megkérdezettek közül többen ki is fejtették véleményüket, ezekről számolt be lapunknak a kutatást végző szervezet vezetője, Pálfalvi Milán:
„»Mindenki láthatja, hogy az ország épül!« – ezzel a véleménnyel írható le, miként vélekednek makrogazdasági szinten azok, akik elégedettek.
Többen kifejtik, hogy szerintük ehhez hozzájárult az »IMF hazaküldése«, a »segély helyett munkát« politika
és az is, hogy »sikerült leszámolni a merjünk kicsik lenni« rossz hozzáállással.”
„A saját bőrünkön is érezzük az intézkedések hatását”
„A háztartások esetében a »jobban élünk, mint 2010 előtt« mondattal lehetne összegezni a többség álláspontját. Ennek okát a családok támogatásával magyarázzák, érveket, példákat hoznak fel saját személyes életükből. Ezzel szemben az elégedetlenek táborában erőteljes a protest hangulat, és sok esetben jelen van az érzelmektől sem mentes vélemény” – árulta el Pálfalvi.