A két vállalat a napokban jelentette be az új partnerséget, mely az IBM hibrid felhőalapú adatplatformján alapszik, amelynek célja a mesterséges intelligencia előállítása az üzleti életben. A másik fél, a Palantir következő generációs operációs platformja, amit az alkalmazások fejlesztésére hoztak létre. Termékük megkönnyíti a mesterséges intelligenciával működő alkalmazások telepítését a vállalati szektorban az IBM Watson segítségével, valamint segít a felhasználóknak hozzáférni, elemezni és intézkedéseket hozni a hibrid felhőkörnyezetekben szétszórt hatalmas mennyiségű adatról, komolyabb technikai készségek nélkül. Az új termék, a Palantir for IBM Cloud Pak for Data, várhatóan 2021 márciusában lesz elérhető.
Az IBM által támogatott jelentésekben megkérdezett vállalkozások közel 75 százaléka állítja azt, hogy használják, kutatják a mesterséges intelligenciát (AI).
Ugyanakkor 37 százalék korlátozott az AI használatában, 31 százalék pedig az egyre növekvő adatösszetételt említi akadályként, ahhoz, hogy beépítse vállalkozásába a rendszert.