Egy másik dián azt mutatták be, hogy a rasszizmussal folytatott harcban meg kell érteni, hogy mit jelent fehérnek lenni.
„Az Egyesült Államokban és a nyugati országokban sokan a felsőbbrendűnek érzik magukat, mert fehérek” – olvasható egy másik dián. A vádak azonban itt még nem értek véget, mivel egy dia a következő szöveggel folytatódott: „kutatások kimutatták, hogy a 3-4 éves korukra a gyerekek megértik, hogy jobb fehérnek lenni.”
Az online szeminárium megosztotta az internet népét, egyesek dicsérték a vállalatok, míg mások bojkottal fenyegettek.