A vezető elemző kedvezőnek értékelte a koronavírus-járvány első hullámában a kormány által hozott korlátozó és gazdaságvédelmi intézkedéseket. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a járvány mostani, második hullámában is „égető szükség van” egy jelentős gazdaságvédelmi akciótervre. Úgy vélte, hogy a gazdaságpolitika a jövedelem-kiesést egyelőre nem orvosolja, pedig fontos lenne az elhúzódó recesszió miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások, főként kisvállalkozások és magánszemélyek direkt támogatása.
Kiemelte, hogy a koronavírus elleni vakcina megjelenéséig, amely jövő év második felében várható, a járvány „rá fogja nyomni a bélyegét” a gazdaságra.
Pálffy Gergely, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, hogy az euróövezetben a gazdasági visszaesés 6 és 10 százalék között mozoghat az idén. A Magyarország számára meghatározó, német gazdaság csökkenése vélhetően 6 százalék körül alakul, Olaszországban azonban a 10 százalékot is elérheti.