A SMMT hangsúlyozza: a 2009-es recessziós év óta ez lesz az első olyan naptári esztendő, amelyben egymilliónál kevesebb jármű készül a brit autógyárakban.
A kimutatásból ugyanakkor kiderül, hogy még 2009-ben is több autót gyártottak Nagy-Britanniában, mint amennyire az SMMT az idén számít: abban az évben 999 460 járművet állított elő a brit autóipar.
Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója a tájékoztatáshoz fűzött felhívásában arra figyelmeztette a brit kormányt, hogy pusztító hatásai lennének az amúgy is feszített helyzetben lévő brit autógyártó szektorra, ha az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének szabályairól folyó tárgyalások megállapodás nélkül érnek véget.
Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.
Ennek elmaradása azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.