Kovács Antal György, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az eseményen elmondta, hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy a bank ötödszörre is megnyerte a fődíjat a megmérettetésen. A bank tőkeereje és likviditási képessége a járvány ellenére lehetővé teszi, hogy folytassák az akvizíciós lehetőségek keresését, a jelenlét erősítését a jelzáloghitelek és a támogatott hitelek területén – mutatott rá a vezérigazgató-helyettes. Megjegyezte, hogy a tavalyi rekordok elérése után, amelyek idén az év elején, a járvány kitörése előtt is folytatódtak, készen állnak „a jövő elfoglalására” is.
Becsei András arról beszélt, hogy a bankrendszer feladata jövőre továbbra is a járvány okozta negatív gazdasági hatások tompítása és a kilábalás segítése lesz. Ami a digitalizációt illeti, a járvány szerinte 4-5 hónap alatt olyan változásokra késztette a szakmát, amely fejlődés egyéb körülmények között tíz évig is eltarthatott volna. Szerinte jövőre folytatni kell ezen a téren is a munkát. Végül pedig a zöldfinanszírozást emelte ki, amely terület megfogalmazása szerint 2021-ben meghatározó lesz, már idén is fókuszba került volna, ha a járvány nem vonja el a figyelmet a területről.