Az augusztusi adatok alapján a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,5 milliót, csak 18 ezerrel volt kevesebb, mint tavaly augusztusban, de 780 ezerrel több, mint tíz éve ugyanebben a hónapban. Az augusztusi ipari termelés csak 0,2 százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól, az ipar megrendelésállománya mintegy 8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – mondta.
A kormány továbbra is támogatja azokat az ágazatokat, amelyek a leginkább hozzájárulnak a nemzetgazdaság fejlődéséhez és magas hozzáadott értékű munkahelyek létrejöttéhez - jelezte György László. Példaként említette, hogy az egészségipari, a zöldgazdasági vagy az élelmiszeripari fejlesztéseket célzó támogatások sorába tartozik a divat- és designipari vállalkozásokat támogató pályázat is.
Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója elmondta: csaknem 3000 aktívan exportáló hazai divat- és designipari vállalkozás van, tavaly az ágazat teljes bevételének 81 százaléka származott exportból.
A vezérigazgató hangsúlyozta, a szektor szereplői a nemzetközi piacokon is megállják a helyüket; ahhoz, hogy a világjárvány okozta kihívások után is felvegyék a versenyt a tőkeerős nemzetközi szereplőkkel, magas szintű technológiai fejlesztésekre van szükségük. Ezért kiemelt jelentőségűnek nevezte a pályázatot, amely hozzájárul a divat- és designipari vállalkozások jövedelem- és munkahelyteremtő képességének megőrzéséhez.
(MTI)