Áll a bál a briteknél: fontmilliárdok jutottak titokban terroristákhoz az adófizetők pénzéből

Egy belső kormányzati jelentés szerint több mint 28 milliárd font került szervezett bűnözői hálózatokhoz és ellenséges államokhoz.

Az ázsiai országok jól járnak majd Kína gyors ütemű talpraállásával, mivel az magával húzza a kis országokat is – nyilatkozta David Chao közgazdász.

A hangsúly most azon van, hogy a kínai fogyasztók milyen gyorsan térnek vissza a normális élethez. A szakértő hozzátette, hogy
Szeptemberben tovább nőtt az ipari beszerzési menedzser index Kínában, amely azt jelzi, hogy az ország gazdasága jó úton halad.
Augusztusban előszőr tudott növekedni a kiskereskedelmi eladások forgalma ebben az évben, ami ugyancsak jó jel annak ellenére is, hogy az online kereskedelem csökkent.
Az Invesco rekord nagyságú éttermi foglalásokat figyelt meg a nemzeti ünnep – az aranyhét – miatt.
Az USA és Kína közötti kereskedelmi háború egyelőre háttérbe szorult az elnökválasztás és Donald Trump megfertőződése miatt.
(Borítókép: MTI)