Boross Péter: Az igazi kiszolgáltatottság az IMF-fel szemben volt harminc évvel ezelőtt

2020. október 27. 11:28

A harminc évvel ezelőtti taxisblokád idején kiszolgáltatott helyzetben volt Magyarország, „az igazi kiszolgáltatottság az IMF-fel szemben volt”, jelentette ki Boross Péter volt kormányfő, az Antall-kormány belügyminisztere a Kossuth rádiónak adott interjújában hétfőn.

2020. október 27. 11:28

Boross Péter A nap kérdése című műsorban azt is megjegyezte: az IMF (Nemzetközi Valutaalap) jóindulata kulcsfontosságú volt akkoriban, mert klasszikusan államcsőd közeli helyzetben volt az ország, bár abból az emberek nem sokat láttak a balliberális médiafölény miatt.

A hirado.hu ismertetése szerint a volt kormányfő kiemelte: azok a gyerekek, akik az ötvenhatos forradalom idején egyetemre jártak, jellemzően a '30-as években születtek, tehát olyan korszakot is átéltek, amikor a nemzeti szellem volt a nevelés centrumában.

Azt a generációt nem lehetett annyira befolyásolni, mint a következőket, jegyezte meg.

A rendszerváltozás idejére felnőtt egy generáció, amely nem a Rákosi-, hanem a Kádár-rendszerben élt. Mire a szocializmus megbukott, egyfajta közönnyel tekintettek a közügyekre. A változások nagyhatalmi megállapodások alapján történtek, nem volt ötvenhatos hangulata a rendszerváltoztatásnak, idézte a portál Boross Pétert.

A volt kormányfő elmondta, hogy a '70-es évek közepén elhangzott egy kormánynyilatkozat, amely szerint az olajár emelkedését a költségvetés kivédi, bezzeg a kapitalista országokban a munkásosztályt terheli, így nem is történt meg az áremelés.

Ezt persze csak az ország eladósítása árán lehetett fenntartani, tette hozzá.

Az új kormánynak 1990 után ezt a helyzetet kellett feloldania a csőd elkerüléséért.

A benzinár emelése miatt a taxisok sztrájkba kezdtek. A probléma ott kezdődött, hogy a sztrájkolóknak nem volt szabad jogszabálysértően viselkedniük, ellenkező esetben az állami erőszakszervezetnek kellett volna lépéseket tenniük. Ez nem történt meg. A taxisok meg tudták szervezni országos szinten a sztrájkot telefonhívásokkal és rádióüzenetekkel, így néhány órán belül kialakult az irányítás. A törvénysértéssel szemben a magyar rendőrség nem teljesítette a kötelességét – fejtette ki Boross Péter.

A helyzetet szerinte súlyosbította, hogy a köztársasági elnök, az SZDSZ-es Göncz Árpád óva intette a budapesti rendőrfőkapitányt az erőszak alkalmazásától, és ezt a főkapitány nyilvánosságra is hozta.

Az államfő ezt nem tehette volna meg, ahogyan ezt az Alkotmánybíróság később ki is mondta – hangsúlyozta Boross Péter a Kossuth rádióban.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2020. október 27. 12:45
Mindig, minden alkalommal meg kell ismételni az elhazudott tényt: Göncz a demokratikus magyar köztársaság egyik legsötétebb tehertétele volt: megosztotta a nemzetet, lábbal tiporta a jogállamiságot és ismeretlen érdekeket képviselt a népé helyett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!