A kutatás szerint a republikánusok átlagosan kétszer annyira érzik magukat biztonságban egyes tevékenységek közben, mint a demokraták. A különbség augusztus közepén növekedésbe kezdett, azóta viszont a két mutató közeledik egymáshoz. A biztonságérzet a republikánusok között július közepén zuhant be, annak ellenére, hogy Trump ebben az időben még megkérdőjelezte a vírus komolyságát.
Augusztus elején a generációk közötti szakadék nőni kezdett,
az Y-generáció sokkal biztonságosabban érzi magát a legtöbb tevékenység esetében, mint az X-generáció vagy a boomerek.
Augusztus közepén a generációs szakadék csökkenésbe fogott egyes tevékenységeknél, miután az Y-generáció tagjainak biztonságérzete csökkent az étterembe, múzeumba, edzőterembe járás vagy épp a vakációzás esetében.
Az előbb bemutatott trendek rosszat jelentenek sok, nehéz helyzetben lévő szektornak. Öt amerikaiból kettő augusztus végére azt mondta, hogy egészen 2021-ig nem érezné magát biztonságban egy vidámparkban, koncerten vagy külföldi utazáson.