Boros Anita a Sustainable World 2020 – Fenntartható Világ 2020 címmel megrendezett tanácskozáson rámutatott: a fenntarthatóság alapelveinek érvényesítését valamennyi szakpolitikai területen kiemelten kezelik, minden kormányzati intézkedési csomagban. Az elmúlt időszakban számos stratégiai dokumentum és akcióterv készült, amelyek nevükben is tartalmazzák azt a célkitűzést, hogy összekapcsolják az ökológiai és ökonómiai fenntarthatóságot.
Boros Anita az eddig elért eredmények közül kiemelte a Klíma- és természetvédelmi akciótervben megfogalmazott pontokat, ezek jelentősen meghatározzák az átállást a körforgásos gazdaságra, és a fenntarthatóságot. A hulladékgazdálkodásban elkezdődött július elsejétől az illegális hulladéklerakók felszámolása, a Tisztítsuk meg az országot! programban „olyanok helyett dolgozunk, akik megkerülik a hatóságot,( .) és ott rakják le a hulladékot, ahol tilos” – mondta, hozzátéve: ez több tízmilliárd forintba fog kerülni. Az ország megtisztítása önmagában nem elég, ezért egymásra épülő intézkedésrendszert dolgoztak ki az illegális lerakás megelőzésére. A javaslatuk a támogatáspolitikai eszközök bevezetése mellett tartalmazza a büntetőjogi és a közigazgatási szankciók szigorítását is – mondta. Szeretnék azt is elérni, hogy a szelektív hulladékgyűjtésre minél több és jobb lehetőség legyen elérhető, ezért