Az igazgató kitért arra, hogy a Suzuki az idén már csak hibrid meghajtású járművet adott el Magyarországon. Ebből az egyik az Esztergomban gyártott Vitara, kategóriájának vezető modellje. Hasonlóan nagy arányt, 44 százalékot tesz ki a cég értékesítésében az ugyancsak magyar gyártású SX4 Cross. A kereskedések tavaly óta forgalmazzák Magyarországon az importból származó hibrid Swiftet és Ignist. A Magyarországon jelenlévő márkák közül a Suzuki adta el a legtöbb hibridet az idén, tette hozzá Tóth Péter.
A Magyar Suzuki 2019-ben 185 002 esztergomi gyártású járművet értékesített 123 országban. A társaság csaknem 2,41 milliárd euró nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet, exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt. A belföldi értékesítésből származó nettó árbevétel 23 százalékkal, az exportértékesítésből eredő nettó árbevétel 23,5 százalékkal emelkedett az előző évhez képest – tájékoztatott korábban a társaság.
(MTI)