Az euróövezet gazdasága 12,1 százalékkal zsugorodott a második negyedévben, de a harmadikban már 8,1 százalékkal bővülhet elemzői várakozások szerint, miután a gazdaság kezd visszazökkeni a normális kerékvágásba.
A két legnagyobb euróövezeti gazdaság közül Németország összetett beszerzésimenedzser-indexe 55,3 pontra, 23 havi csúcsra nőtt a júniusi 47,0 pontról, a végleges adat valamivel kisebb az előzetesen közölt 55,5 pontnál. A szolgáltató ágazat BMI-je 55,6 pontra emelkedett az előző havi 47,3 pontról.
Franciaország összetett beszerzésimenedzser-indexe 57,3 pontra emelkedett a júniusi 51,7 pontról, ami ugyancsak kisebb az előzetesen közölt és az elemzők által is várt 57,6 pontos értéknél. A szolgáltatóipari BMI a júniusi 50,7 pontról 57,3 pontra nőtt, ami szintén kevesebb az előzetesen megadott és az elemzők által is várt 57,8 pontos értéknél.
A tanulmány megállapításait kommentálva Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza rámutatott, hogy a koronavírusos fertőzöttek számának alakulásától függ az, hogy fenntartható-e a gazdaság júliusban kimutatott növekedése. Az igazolt fertőzöttek számának közelmúltbeli emelkedése kockázatot jelent a szolgáltatási szektorra, különösen az utazásokra, a turizmusra és a vendéglátásra.
De még a fertőzöttek számának megugrása nélkül is fenn kell tartani a közösségi távolságtartást szabályozó előírásokat mindaddig, amíg rendelkezésre nem áll a betegség elleni hatásos kezelés, illetve védőoltás. Ez pedig akadályoz számos vállalatot abban, hogy működését visszaállítsa a járvány előttihez hasonló szintre, ami pedig rontja a hosszabb távú gazdasági fellendülés kilátásait – figyelmeztetett Williamson.