a felmérésben résztvevő cégek változatlanul a költségek visszaszorítására helyezik a hangsúlyt,
ezért óvatosan állnak az állomány bővítéséhez.
A Caixin által szintén szerdán közzétett, a feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésimenedzser-index a júniusi 55,7 pontról 54,5 pontra csökkent júliusban. Az enyhe visszaesést a szolgáltatóipar növekedésének lassulása okozta, a feldolgozóipar ugyanis 2011 januárja óta a legnagyobb ütemben bővült a múlt hónapban.
Kína gazdasága a járvány bénító hatásai nyomán 6,8 százalékkal esett vissza az idei első negyedévben – először zsugorodva az óta, hogy 1992 első negyedévében elkezdték közzé tenni a hivatalos GDP adatokat. A második negyedévben azonban a kínai GDP már 3,2 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Egyes szakértők úgy vélik, hogy amennyiben az országban nem alakul ki ismét súlyos járványhelyzet, a kínai gazdaság az év második felében javuló irányban haladhat tovább. Mások azonban a növekedés lassulására számítanak az egészségügyi cikkek exportjának csökkenését, a felgyülemlett kereslet lanyhulását, valamint az Egyesült Államok és Kína közötti feszültségek fokozódását előre jelezve.