„Azt, hogy nem bocsátottak el embereket, értékelni kell. Az álláshelyek megtartása mindig is kormányzati prioritás volt, ugyanis aki állásban marad, az keres, és fogyasztani fog. Mindezek hatására mintha éledezne a piac: az építőipar összeroppanása, amitől az ágazat vezetői tartottak, sem következett be. Összefoglalva úgy látom, hogy a kormányzat élénkítő politikát folytat. A kormányzati fogyasztás sem esett vissza, ami szintén fontos, a régi válságoknál ugyanis az állam magán kezdte a takarékoskodást, ma azonban az állami kiadások üteme változatlan, ami szintén egy stabilizáló tényező.”
Csaba nem ért egyet az újabb, átcsoportosításon felüli drasztikusan költekezést szorgalmazó Oblath Gáborral, aki szerint az átcsoportosítás (ha nincs pótlólagos kereslet teremtés) nem élénkíti a gazdaságot. Oblath azon liberális közgazdászok közé tartozik, akik közös levélben követelték már a járvány kezdetén, hogy a magyar kormány költsön sokkal több új forrást a válságkezelésre. Ma már úgy tűnik, jól döntött a magyar gazdaságpolitika, amikor nem a kiköltekezést követelőkre hallgatott (köztük többen, például Bajnai Gordon eladósodásból költött volna a gazdaság élénkítésére, mások, például Surányi György új adókkal terhelték volna meg a bajba jutott magyar vállalkozásokat, és ezt ironikus módon szolidaritási adónak nevezték volna el).
A professzor ugyanis egyetért a magyar kormány álláspontjával, szerinte „lehetőleg belső átcsoportosítással, nem többletköltekezéssel kell a válság ellen fellépni.”