Babis elnézést kért a hibákért, amelyeket kormánya vétett a válság kezelése során
2020. március 24. 13:30
Csehország fennállása óta soha nem volt kitéve ilyen nehéz próbatételnek, mint a mostani koronavírus-járvány, jelentette ki Andrej Babis miniszterelnök az ország lakosságához intézett hétfő esti beszédében, amelyben elnézést kért a kormánya által elkövetett hibákért is.
2020. március 24. 13:30
p
0
0
16
Mentés
A miniszterelnök közölte: senki nem volt felkészülve egy ilyen helyzetre, az egész világ még csak most tanulja, hogyan reagáljon a kihívásra. Emellett beismerte, hogy kormánya a helyzet kezelésekor hibákat vétett, illetve problémákat is okozott.
„Ezen hatalmas pandémia kezelését az egész világ, és mi is, önök is, csak most tanuljuk. Ezért kérem, bocsássák meg nekünk a részleges hibákat vagy problémákat. Egész sor van belőlük. Nyilvánvaló.
Ez egy válsághelyzet, amelyre Európa egyetlen országa sem volt felkészülve”
– szögezte le.
Andrej Babis azt mondta, az utóbbi napokban foganatosított rendkívüli intézkedések hosszabb ideig is eltarthatnak, mint ahogyan azt a kormány tervezte. Kifejezte meggyőződését, hogy ezek az intézkedések rövidesen meghozzák a várt eredményeket, és az ország úrrá lesz a helyzeten.
Köszönetet mondott mindenkinek,
kiemelten az egészségügyi dolgozóknak, a rendőrségnek, a tűzoltóknak, a katonaságnak és az önkénteseknek áldozatos munkájukért. Ugyanakkor biztosította a lakosságot, hogy a hatóságok továbbra is mindent megtesznek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.
„Türelmet és megértést kérek mindenkitől. Közös erővel biztosan úrrá leszünk a problémákon” – hangsúlyozta a kormányfő beszédében, amelyet a közszolgálati Cseh Televízión kívül a két legnagyobb kereskedelmi csatorna is közvetített.
(MTI)
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
A magyar drogpolitikáról folytatott beszélgetésen a téma szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a kábítószer nem válogat, csak roncsol. S ahhoz, hogy még hathatósabb eredményeket érjenek el e harcban, még nagyobb társadalmi összefogásra van szükség.
Sárossy Ferenc több mint fél évszázada dolgozik a magyar földdel. Tolcsván főagronómus volt, Mezőkövesden a hajdani Matyó termelőszövetkezetben főkertész, majd elment Megyaszóra agronómusnak. Riportunk.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 16 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
euphorbiapulcherrima
2020. március 29. 21:44
És elsőnek ugranak a Mandinerre kommentelni, sietnek felböfögni az orbánfóbiájukat, nehogy megfeküdje a gyomrukat.
Ha liberális vezetés lenne az EU szabná meg mennyi pénz mehet a
gyogyításra és mennyi a polgárok , és cégek segélyezésére.
Lásd pár napja engedélyezte EU vezér asszony lehet gyógyítgatni de ne
túlzóttan.
Minden tisztelet Babis Úrnak.