Ennek célja, hogy visszaszorítsák a piaci árnál alacsonyabb megbízási díjjal megkötött szerződéseket, mivel azoknál az alvállalkozói kör legális úton nem tudja kigazdálkodni a szolgáltatás megfelelő biztosításának rezsiköltségeit.
Szintén pozitív változás, hogy mind a felszámolási eljárás alá került cégek, mind a végrehajtás alá került vállalkozások száma folyamatosan csökken.
A kényszertörlések száma azonban még mindig magas
a működő vállalkozások számához viszonyítva, ami Hantos Zoltán szerint azt jelzi, hogy sok vállalkozó még az adminisztratív kötelezettségeit sem tudja teljesíteni.
A cégfluktuációs index (CFI), amely 2019-ben 19,7 százalék volt, rámutat arra is, hogy nem mindenki találta meg számítását a piacon. A turbulencia az országos értéknél magasabb, ami azt jelenti, hogy a működő cégekhez képest viszonylag magas az új és a megszűnő, illetve a piacról kivonuló vállalkozások aránya. A cégek nagyobb arányú cserélődése a szektorban azt mutatja, hogy továbbra is