Magyarországon a KR NNI munkatársai a további társtettesek elfogására, a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható bizonyítékok lefoglalására, valamint az elkövetők illegális úton szerzett vagyonának elvonására december 11-ére szerveztek összehangolt bűnügyi akciót a német rendőrökkel közösen. Az akcióban több mint 100 rendőr vett részt.
Ennek során Hajdúnánáson, Nyíregyházán és Budapesten további négy férfit fogtak el a rendőrök. Az akció összesen a hét férfit, illetve a hozzájuk köthető húsz helyszínt érintette. A gyanúsítottak otthonaiban kutatásokat tartottak, forint és euró készpénzt foglaltak le, továbbá lőfegyvert és lőszereket, ingatlant és két gazdasági társaságban lévő üzletrészeket vettek zár alá, bankszámláikat befagyasztották, a pénzintézeti széfjeiket átkutatták, ismertette Gál András.
A négy elfogott magyar férfit a rendőrök a német jogszabályok szerinti robbanóanyaggal elkövetett robbantás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A nemzetközi bűnügyi információcserének köszönhetően a két ország rendőrei a bűnözői csoport mind a nyolc tagja ellen eljárást indítottak, felszámolva ezzel a bűnbandát, összegezte Gál András alezredes.