Ellentétek sora
A Brookings kutatása szerint a demokrata körzetekben a digitális szolgáltatásokat nyújtó munkahelyek aránya kétszerese a republikánus körzetekben jellemzőnek, a „kék” területeken lényegesen nagyobb arányban vannak jelen az egyetemi végzettségűek.
A republikánus körzetek eközben az alapvető gyártási folyamatokat végzik illetve a mezőgazdaság és a bányászat is többnyire itt összpontosul. Mindezt idősebb és homogénebb társadalommal: a 65 éves vagy annál idősebb lakosok aránya valamivel nagyobb a kék körzetekben, 16,6 százalék, szemben a demokrata kerületek 14,7 százalékával.
A vörös körzetek demográfiailag statikusak, a kékek viszont egyre sokszínűbbé válnak, mivel a demokrata térségek lakóinak fele nem fehér, a republikánus térségekben viszont ez csupán a lakosok negyedére igaz. Emellett a külföldi születésű lakosok aránya a demokrata térségekben növekvő, a republikánus térségekben csökkenő trendet mutat.
A Brookings kutatói szerint a gazdasági szétválás és megosztottság adja az alapját a két párt szembenállásának, sőt, az ellentétes gazdasági folyamatok csak felerősítik a politikai megosztottságot. Két elkülönülő világról van szó, ezért a két tábor folyamatosan elbeszél egymás mellett szociális, oktatási, innovációs és gazdaságpolitikai témákban.