Nem is volt távirányítónk a világhoz

„Azt hittük, hogy az ember megszerezte a világ távirányítóját, pedig valójában soha sem volt így. Egy ideig jól eltaláltuk, hogy a gombok és a képek között mi az összefüggés, de aztán megint frissítette magát a szoftver. Naivak voltunk, hogy elhittük, hogy az Ember Tragédiája történelmi darabbá vált.

Nincs biztos tudásunk arról, hogyan is működik a világ.  Nincs meg a csodaképlet, ami megmondja, mikor mi a teendő. A világ sohasem volt és vélhetőleg soha sem lesz teljesen biztonságos: ahogy a földlemezek egymásra torlódása földrengést okoz, úgy lesz az emberi önhittségből katasztrófa, az emberek, közösségek közötti feszültségekből életveszélyes konfliktus.

Jönnek pillanatok, amikor a biztosnak vélt tudásunkat alapjaiban kérdőjelezi meg a valóság. Jönnek új technológiák, amiket még érteni is nehéz – hogyan tudnánk eldönteni, vajon összeomlást hoznak vagy felvirágzást. A világ rendje nem olyan, hogy a szegénység magától elmúlna, a különbségek és különbözőségek idővel eltűnnének.

Az ember esetlen és gyarló volt, az is marad. Nem közeledik a világ automatikusan az ideális állapothoz, nem alkotható olyan mesterterv, ami ezt megvalósíthatóvá teszi.

Nem a paradicsomot vesztettük el, csak azt az illúziót, hogy a következő kanyar után odaérünk.

Ha a biztonságot, a tudást és a biztos sikert vesztettük volna el, azért nagy kár lenne. Azonban nem ezt, hanem csak illúziókat vesztettünk.  Azokért pedig nem kár. Káros, ha azt hisszük, van megkérdőjelezhetetlen tankönyv, biztos recept. Jobb belátni, hogy ha meg is teszünk mindent, akkor is csak erős vélekedéseink vannak az okokról és a következményekről. Még arról sincs pontos leírás, hogy mi történik velünk és körülöttünk.

Ha mindezt belátjuk, sok szorongástól szabadulhatunk  meg és jobban tudjuk szervezni az életünket. Közelebb kerülünk a valósághoz. Jobban tudjuk értékelni azt, ami van, és nem tartjuk abnormálisnak azt, ami rossz. Egyszerre vagyunk óvatosabbak és védettebbek az okokat, következményeket és tennivalókat illetően és elnézőbbek a tévedésekkel szemben.

Tisztábban látjuk saját felelősségünket. Mivel nem mintát követünk, saját értékeink alapján cselekszünk. Ha nem a biztos tudás birtokában döntünk, tudatosabban vagyunk óvatosak és bátrak, határozottak és irgalmasak.

Nyitottabban tudunk gondolkozni és vitatkozni. Ha objektív tények helyett értékek és vélekedések a kiindulópontjaink, akkor nem az abszolút igazság mozgatja a vitát. Így könnyebben válik kiindulóponttá a különbözőség tisztelete és sokkal nagyobb az egyetértés közösségteremtő ereje.

Lássuk be, sokat tudunk és sokat tehetünk, de félig sem lettünk istenek. Pedig ezt hittük sokáig. Most egy picit úgy érezzük magunkat, mint akit kidobtak az Olümposzról. Ezen szorongunk jó ideje, ettől kellene megszabadulnunk.

Emberek maradtunk, küzdjünk és bizakodjunk.”