„Az EU hat szomszédos ország szervezeteként indult a közös gazdasági tervezés céljával. Ez a tervezés szektorspecifikus volt, eleinte a szénbányászatra és az acéliparra korlátozódott, később pedig az atomenergiával bővült a háború utáni korszak államilag irányított kapitalizmusában. Idővel szabadkereskedelmi zónává nőtte ki magát, és egyre elhivatottabban terjesztette a neoliberális nemzetköziességet, nagy hangsúlyt fektetve a javak, szolgáltatások, tőke és munkaerő szabad áramlására a belső piac keretein belül.
Az egymástól meglehetősen eltérő tagállamok száma pedig folyamatosan emelkedett, így a »pozitív integráció« megvalósítása egyre nehezebbé vált. Egyre inkább a »negatív« integráció lépett a helyébe: a szabadkereskedelmet akadályozó szilárd szabályozást eltörölték a blokkon belül. A kommunizmus 1989-es bukása után az EU egy geostratégiai projektté vált, amely szorosan összekapcsolódott az USA oroszokkal szembeni geostratégiájával. Az eleinte csupán néhány kulcsfontosságú szektort irányító hat ország, az akkori EU mostanra egy neoliberális birodalommá változott a maga 28 nagyon különböző államával. Az ötlet az volt és még ma is az, hogy központi kormányzás alá vonják a tagállamokat úgy, hogy a saját gazdaságukba való beavatkozást megtiltják számukra.”