Arról is szólt, hogy az oktatás és a szakképzés rendszerét is meg kell újítani, rá kell vezetni a fiatalokat, hogy korlátlan lehetőségek nyílnak előttük, ha a digitális világban hasznosítható képességekkel és tudással rendelkeznek, és meg kell győzni őket, hogy használják ki ezeket a lehetőségeket.
Mint mondta, nem az a legfőbb kérdés, hogy kevesebb munkahely lesz-e a digitalizáció és a munkafolyamatok automatizálása miatt, hanem az, hogy lesz-e megfelelően képzett munkaerő a jövő állásainak betöltéséhez.
Angela Merkel kitért mesterséges intelligencia lehetőségeinek kiaknázásához szükséges tennivalókra is, kiemelve, hogy az új német-francia alapszerződés, a januárban aláírt aacheni szerződés szoros együttműködést ír elő a két országnak, amelyet az egész EU-re ki kellene terjeszteni.
Szólt az ötödik generációs mobil távközlési hálózatok (5G) kiépítésének németországi kihívásairól és arról is, hogy az államnak egy sor további teendője van. A német kormány célja, hogy lehetőleg 2022 elejére az állampolgár és az állam kapcsolatának teljes körű, valamennyi interakciót magában foglaló digitalizációját. Ezért fejlesztenek egy úgynevezett állampolgári portált, amely több mint 500 funkciót kínál majd a felhasználóknak – mondta Angela Merkel.
(MTI)