Ki teremt értéket a gazdaságban?

A gazdasági növekedéshez jól működő pénzügyi szektor kell, amely a rövid helyett a hosszú távú beruházásokat támogatja. Mégis Európában csak 2016-ban vezették be a pénzügyi tranzakciós adót és az úgynevezett türelmes finanszírozás a legtöbb helyen alig létezik. Ennek eredménye, hogy a monetáris lazítás keretében a gazdaságba pumpált pénz a bankokban köt ki.

A rövid távú gondolkodás alapvető félreértéseket tükröz az állam gazdasági szerepéről. A válság utáni konszenzussal szemben, az aktív, stratégiai állami beruházások kritikus fontosságúak a gazdasági növekedéshez. Nem véletlen, hogy minden nagy technológiai forradalmat – a gyógyászat, a számítástechnika vagy az energia terén – a kormányzatok tettek lehetővé, mint legelső befektetők.

Romantikus képet teremtünk az innovatív iparágakban működő magánszereplők köré, elfelejtve, hogy mennyire az állami beruházásoktól függ a tevékenységük. Elon Musk például nem csak ötmilliárd dollárt kapott az amerikai kormánytól; cégei, a SpaceX és a Tesla a NASA és az Energiaügyi Minisztérium munkájára épülnek.

A népszerű feltevés az, hogy az állam csak segíti a jólét teremtését (és újraosztja a megtermelt javakat), de nem maga teremti a jólétet. Az üzleti vezetők viszont termelő gazdasági szereplők – egyesek ezzel igazolják a növekvő egyenlőtlenségeket. Mivel a cégek (gyakran kockázatos) tevékenysége jólétet és munkahelyeket teremt, vezetőik magas jövedelmet érdemelnek. Az efféle feltevések vezetnek a szabadalmakkal való visszaélésekhez, amelyek az elmúlt évtizedekben már gátolták, nem pedig ösztönözték az innovációt, mivel a szabadalompárti bíróságok túl széles körű használatukat tették lehetővé.

Ha ezek a feltevések igazak lennének, az adókedvezmények növelnék az üzleti beruházásokat. Ehelyett ezek az ösztönzők, például az amerikai, 2017 decemberi vállalati adócsökkentések csupán a kormányzati bevételeket csökkentik, miközben a cégeket rekordnagyságú profithoz segítik, de alig növelik a magánberuházásokat. (...)

Ezek a tapasztalatok szembenállnak a közgazdasági elméletek történetében ismert marginális forradalommal, amely a klasszikus munkaérték-elméletet cserélte le a piaci árakra épülő modern, szubjektív értékelméletre. (...)

Ez az elmélet alátámasztja az egyenlőtlenségek létezése melletti érvet, miszerint az, aki sokat keres, minden bizonnyal sok értéket is teremt. A Goldman Sachs vezére, Lloyd Blankfein vette a bátorságot, hogy 2009-ben, csak egy évvel a válság után – amelyhez bankja is nagyban hozzájárult – úgy nyilatkozzon, hogy az alkalmazottai »az egész világon a legtermelékenyebbek«.”