Deutschnak igaza volt: keveset költenek Orbánék sportra

2018. május 08. 12:42

Egyetlen érem 116 ezer euróba (közel 36 millió forintjába) került az államnak, ami az éremmel rendelkező tagállamok körében az 5. legalacsonyabb költséget jelenti.

2018. május 08. 12:42
null

„A sportköltések hatékonysága az eredményekben mutatkozik meg a leginkább, éppen ezért a 2010 óta megrendezett olimpiákon szerzett érmekre is rávetítettük a kiadásokat. A legtöbb érmet a britek, németek és a franciák szerezték, akik egyébként nominálisan a legtöbb pénzt fordítják sportra az egész unióban. Lévén, a legnagyobb gazdaságokról beszélünk, nem túlságosan kirívó dolog. Magyarország a maga 33 olimpiai érmével az uniós rangsor középmezőnyében szerepel, ha pedig ezzel elosztjuk a kiadásokat, akkor ebből a szemszögből nézve eredményesnek és hatékonynak is nevezhetjük a magyar állam sportpolitikáját. Egyetlen érem ugyanis 116 ezer euróba (közel 36 millió forintjába) került az államnak, ami az éremmel rendelkező tagállamok körében az 5. legalacsonyabb költséget jelenti.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2018. június 13. 10:30
A balliberális agyhugykovet kap:-))))
Válasz erre
10
2
pollip
2018. június 13. 10:30
Ez egy hiánypótló írás.
Válasz erre
10
4
Gyéressy Károly
2018. június 13. 10:29
És mennyi lenne ez az összeg, ha csak arra költenének, amire érdemes? Pl. a focira éppen nullát.
Válasz erre
9
7
Csomorkany
2018. május 31. 11:12
Számomra úgy tűnik, a hölgy nem a fociról írt, hanem az olimpiai sportágakról. Némi szövegértés jót tenne ám! Arról mondjuk van bizonyos konszenzus Magyarországon, hogy a focira költött állami pénzek nem hasznosultak túl jól...
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!