Ennyi erővel Hitler születésnapját is ünnepelhetnénk – Daniel Mitchell a Makronómnak

Mit gondol arról, hogy az Európai Bizottság vezetője nyitotta meg a Marx születése alkalmából rendezett ünnepségsorozatot?

Ez erkölcsileg visszataszító. Marx önmaga nem volt tömeggyilkos, de a totalitárius ideológiája százmillió áldozatot követelt.

Felháborító, hogy Juncker megtette.

A marxizmussal való szimpátián nem lepődhetünk meg, hiszen a főáramú nyugati közgazdaságtan régóta igyekszik tisztára mosni a kommunizmus bűneit – írja blogján.

Nem kérdés, hogy a Szovjetunió idejében számos közgazdász teljesen vak volt a kommunizmus hibáival kapcsolatban. Paul Samuelson és tankönyve például azt állította, hogy a Szovjetunió jól teljesít és hamarosan felzárkózik, majd utoléri az Egyesült Államokat. Vakoknak bizonyultak a szovjet statisztikákkal kapcsolatban is, részben mert egyfajta államközpontú hozzáállás jellemezte őket.

Közgazdász vagyok tehát elfogult, de szeretném hinni, hogy a legtöbb közgazdász mindig is legalább kismértékű gyanakvással és szkepticizmussal tekintett a kommunizmusra. Az ármechanizmus, a keresleti és kínálati görbék a közgazdaságtan lelkét jelentik és a kommunisták úgy tesznek, mintha mindez nem létezne. Ezért őrültség közgazdászok részéről a kommunizmust mentegetni.

Önt nem lehet szocialista elhajlással vádolni, hiszen úgy gondolja, hogy az egyenlőtlenség egyáltalán nem probléma manapság. Az egyenlőtlenséget kutatások szerint az emberek valóban hajlandók elfogadni akkor, ha a méltányosság nem sérül. Mire koncentráljanak a döntéshozók: az egyenlőtlenség, vagy a méltánytalanság megszüntetésére?

Egyikre sem, helyettük a gazdasági növekedésre. Mert a gazdasági növekedés mindenkit gazdagabbá tesz. Ha az egyenlőtlenséget akarjuk megoldani, márpedig a politikusoknak számos rossz ötletük van azzal kapcsolatban, hogy miként kellene újraosztani a jövedelmeket, akkor a gazdaság lassabban növekszik, az emberek pedig idővel rosszabbul járnak majd. 

Tehát legyen a célunk a növekedés, vagy ha konkrétabbak akarunk lenni, akkor egyenlőtlenség helyett a szegénységet csökkentő programokra van szükség.

csak úgy, hogy elérjük a gyorsabb gazdasági növekedést.

Az adórendszer nemzetközileg elismert szakértőjeként milyen adórendszert javasol a növekedés felpörgetéséhez? Egykulcsos vagy többkulcsos adót?

Nagy rajongója vagyok az egykulcsos adónak, de az igazán fontos az, hogy nem szabad nagy, folyton növekvő állammal rendelkeznünk. Ha egy nagy, növekvő kormányzatunk van, akkor előbb vagy utóbb az adórendszer is elromlik. 

Magyarországon egykulcsos adó van, ez kiváló és nagyon örülök ennek. De a kormány túl nagy: 27 százalékos áfa van és magasak a tb-járulékok. Mint az minden kormányzatnál lenni szokott, mindig van javítanivaló.

Senki sem szereti az adókat, de ön különösen nem. Talán ezért elszánt szószólója az adóparadicsomoknak. Miért gondolja azt, hogy az adóparadicsomok növelik a jólétet és a gazdasági növekedést?

Az adóparadicsomok a teljes világgazdaságnak nagyon jót tesznek, mert fegyelmező erejük van. Korlátozzák a politikusok kapzsiságát. Ha a politikusok aggódhatnak amiatt, hogy az adófizetők elmenekülnek és máshol adóznak, vagy a pénzük legalábbis elmenekülhet, ez arra kényszeríti a döntéshozókat, hogy ne legyenek annyira mohók. 

Az OECD és az Európai Bizottság most azon dolgozik, hogy fellépjen az adóparadicsomok ellen. A politikusok OPEC-szerű kartelljét akarják létrehozni, az olajkartellhez hasonlóan egy adókartellt, mert azt akarják, hogy mindenki belenyugodjon a magas adóterhekbe. A magas adók pedig könnyebbé teszik a politika számára, hogy szavazatot vásároljon.

Nem minden adófizető tudja menekülőre fogni, mert a tőketulajdonosok és a munkaerő lehetőségei közel sem egyenlők. Egyre több közgazdász érvel amellett, hogy a tőketulajdonosok alkuereje rendkívülire nőtt épp a vagyon külföldre menekítésének lehetősége miatt. Az átlagos amerikai munkavállaló reáljövedelme a nyolcvanas évek óta stagnál. Eközben a felső egy százalék reáljövedelmei kétszeres ütemben növekedtek. És miközben a leggazdagabbak megsokszorozták jövedelmeiket, a szabadpiaci érvelés, miszerint ez a beruházásoknak és a termelékenységnek is jót tesz, nem igazolódott be. Az egyik legfőbb probléma, hogy a termelékenység is stagnál.

Talán van némi igazság abban, hogy a világgazdaság globalizációja, különösen Kína belépése a globális kereskedelembe lefelé nyomta a béreket. És ez valóban jó hír a tőketulajdonosoknak. De még jobb hír Kínának, ahol reménytelenül szegény emberek tömegei éltek, de most többszáz millió ember emelkedett fel és lépett be a középosztályba.

Sajnos ez lehet, hogy nem jó hír az amerikai vagy európai kevésbé képzett dolgozóknak, hiszen versenyezniük kell a kínai olcsó munkaerővel. De hosszú távon e versenyből eredő nyomás remélhetőleg mindannyiunknak magasabb életszínvonalat hoz el.

Akkor tehát meg is találtuk a lecsorgás közgazdaságtanának néhány korlátját.

Nem, ez semmiképp sem korlát. Az egész közgazdaságtan erről szól, a versengésről. A versenyből – hosszú távon – mindannyian nyerünk.

Ha húsz évvel ezelőtt egy írógépgyárban dolgoztam volna, nem örültem volna a számítógépek megjelenésének és az ebből adódó versenynek. Megszűnt volna a munkahelyem. De hosszú távon a világ jól járt, mert a számítógépek miatt sokkal hatékonyabbak és termelékenyebbek vagyunk.

Beszélgetésünk fókuszában a tőke, termelés, termelékenység, azaz a kínálati oldal áll. Ön tehát kevésbé tartja fontosnak a keresleti oldalt, a fogyasztókat, azaz a munkaerő szempontjait.

A kereslet és a kínálat alapvetően az érme két oldala. De inkább úgy fogalmaznék, hogy hosszú távon a növekedésnél semmi sem fontosabb. A növekedésből az következik, hogy

Ezért kell jó gazdaságpolitika: ha túl magas a költségvetési teher, túl sokat költ az állam és túlzottan szabályozza illetve bürokráciával akadályozza a termelést, akkor a gazdaság stagnálni kezd. És a stagnálásból szökken szárba a rossz típusú populizmus. Van jó és rossz populizmus is, de a rossz populizmusban a politikusok egymás ellen fordítják a dolgozókat és a kapitalistákat. A munka és a tőke közgazdasági nyelven szólva kiegészítői egymásnak.

A munkaerő a tőke miatt keres jobban ha nő a fizetése és a tőketulajdonos is a munkaerőnek köszönhetően ér el magasabb profitot. Az a jó a növekedésnek, ha tőkéből és munkaerőből is több van a gazdaságban.

Ha a gazdasági növekedés legfőbb akadályának a túlterjeszkedő államot tartjuk, akkor a feltétel nélküli alapjövedelem sem tűnik jó ötletnek.

Sokan hangoztatják joggal, hogy a jelenlegi jóléti állam nagyon nem hatékony. Hivatalnokok és különböző jóléti programok végeláthatatlan sora, amelyek visszatartják az embereket a gazdasági tevékenységektől és a munkától. Ezért kezdték egyesek azt mondani, hogy miért ne adjon a kormány mindenkinek rendszeresen ugyanakkora, feltétel nélküli összeget, és így a legtöbb problémát megoldanánk. 

A probléma a matekkal van. Ez óriási költségvetési terhet jelentene. Nagyon kétlem, hogy ez valaha is működhet. A mögöttes elmélet valamennyire rokonszenves, de a valóság, ahol számok is vannak, már nagy kihívásokat rejt.

Igaz, hogy ma már minden fejlett ország szocialista? Szinte minden fejlett országban vegyes gazdaság működik nagy állami szektorral. 

Teljesen igaz. A leginkább szabadpiaci gazdaságok ma Hong Kong és Szingapúr. De a kormányzatok még ezen országokban is GDP 20 százalékát osztják újra. Ezzel szemben a 19. században Nyugat-Európában és az USA-ban a kormány a GDP 10 százalékát vette és fogyasztotta el. Ezért ma Hong Kong és Szingapúr is kétszer akkora államot működtet, mint a nyugati világ a 19. században.

Nincs ma már tiszta szabadpiaci mennyország. Most majdnem azt mondtam, hogy nincs kommunista pokol sem, de Észak-Korea lehet, hogy egy kommunista pokolnak számít. Tehát

Legutóbb egy neves brit közgazdász azt mondta a Makronómnak, hogy a neoliberális gondolkodók túl nagy hangsúlyt fektetnek a tőke autonómiájára, szabadságára és mozgásterére, eközben pedig megfeledkeznek a munkavállalókról, az emberi jogokról, a demokráciáról. Több (neo)liberális közgazdász pedig nyíltan rokonszenvezett fasiszta vagy nemzetiszocialista rendszerekkel is.

Nem vagyok szakértője Ludwig von Mises és Friedrich von Hayek életének de úgy tudom, hogy mindketten a nácik elől menekültek, ezért nehéz azt mondani, hogy szimpatizáltak volna a fasizmussal. Néhány baloldali gondolkodó üres szavainak tűnnek ezek.

Hogy túlhangsúlyoznák a tőke gazdasági szerepét? Nem hinném. Azért fókuszálnak a tőke elemzésére, mert ez olyasvalami, amit kevés ember ért. Egy tanárnak arra a témára kell koncentrálnia, amelyben a diákoknak nehézségeik vannak. 

Szerintem Mises és Hayek is azt mondanák, hogy a tőke és a munka a termelés két tényezője, amelyek akkor igazán sikeresek, ha összevegyítjük őket. Ha valaki tőkepárti, akkor automatikusan a munkaerő pártján is áll. Ha valaki a munkaerő szerepét helyezi előtérbe, akkor a tőke pártján is áll. 

Mit üzenne ez alapján a magyar olvasóknak és döntéshozóknak?

Nagy rajongója vagyok az alacsony magyar személyi és vállalati jövedelemadóknak. Ez egyértelműen jót tesz a magyar gazdaságnak. De nem mehetünk el szó nélkül a magas társadalombiztosítási járulékok és a magas áfa mellett. Ezek visszatartják a magyar gazdaság versenyképességét. Hosszú távon az a probléma, hogy a magyar ál​lam túl nagy.

Én még el tudnám képzelni a költségvetési költések növekedésének alkotmányos korlátozását, ahogy a svájciak csinálják. Egy alkotmányos szabályt, amely lassan kikényszeríti, hogy az állam mérete a GDP arányában fokozatosan visszaszoruljon. Ez még egy nagyon jó kiegészítője lehetne a magyar gazdaságpolitikának.

(Kép: Gage Skidmore/Flickr)

Ne maradjon le, kattintson a tetszikre!