A meccs is félbeszakadt: összebalhéztak a románok Koszovóval
Románia azon országok közé tartozik, amely nem ismeri el Koszovót független államnak.
Napjainkban egyre nagyobb divattá válik konditerembe járni, ráadásul újabbnál újabb helyek nyújtanak különféle sportolási lehetőséget a testmozgásra vágyók számára. Ennek ellenére sokan továbbra is idegenkednek a testmozgástól, a viselkedési közgazdaságtannak azonban erre is van megoldása. Az a jó, ha a bérlet ára is izzasztó.
Január elsejével számtalan új fogadalom születik konditerembe járásról, testmozgásról és az esetlegesen felszedett karácsonyi pluszok lefaragásáról. Emiatt ebben az időszakban megugrik a kereslet a kondibérletek iránt, a kezdeti lelkesedés azonban hamar elvész, így márciusra nagyon sokan már rég visszatértek az eredeti passzív életmódjukhoz. Vajon mit tehetnek ez ellen a konditermek a vendégek megtartása érdekében? Esetleg csökkentsék az áraikat? Természetesen a válasz nem, amerikai közgazdászoknak támadt egy jobb ötletük.
Az edzőtermek sikeressége elemzések szerint nem feltétlenül a jobb felszereltségben rejlik, a viselkedési közgazdaságtan segítségével pedig könnyebben megérthetjük a „luxus” konditermek sikerének titkát. Vizsgálatok igazolják ugyanis, hogy a drágább kondibérleteket az emberek általában sajnálják veszni hagyni, így a magasabb ár több edzéssel töltött alkalmat is jelent. Ez azért van így, mert
A kísérletből kiderült, hogy a munkavállalók mindössze 12 százaléka mert arra fogadni, hogy a későbbiekben is folytatja a testmozgást és ezek közül az emberek harminc százaléka be is tartotta a fogadalmát. Azok közül, akik viszont nem tették meg tétjeiket, mindössze húsz százalék látogatta rendszeresen az edzőtermeket. A minta mérete miatt az egyelőre nem derült ki, hogy a tét nagysága hogyan befolyásolja a viselkedést.
A fenti kísérlet igazolta azt, hogy az embereket az anyagi ösztönzés elkötelezettebbé teszi, így a legtöbben nem hagyják veszni az óriási kiadásokkal járó edzési lehetőségeket. Ezt persze sokan talán a viselkedési közgazdaságtan nélkül is érzik, a tudomány célja azonban nem mindig az, hogy általunk teljesen ismeretlen folyamatokat tárjon fel, hanem az is, hogy megerősítse vagy elvesse vélekedéseinket. Így tudjuk tudatosan felhasználni a korábban csak legbelül érzékelt vagy sejtett viselkedési jellemzőinket.
Hogyan nézhetne ki egy szakpolitika, amely alkalmazná a fenti eredményt? És mennyire lenne morálisan helyes így (vissza)élni az emberek viselkedési jellemzőivel? Az ötleteket kommentben várjuk. E kérdésekről szól egyébként a brit szakértővel, Tony Hockley-val készült interjúnk is.
[A cikket nem szponzorálták edzőtermek, azt viszont már nem tudhatjuk, hogy ez az eredeti amerikai kutatással is így történt-e. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy akkor izzadunk igazán, ha a pénztárcánk is izzad.]