A szabad piacok bajnokától az igaz hit hirdetését várták, nem azt, hogy hangot adjon a kételyeinek. Ő eljátszotta, amit hívei elvártak tőle.
„»Három szerepet is játszott a 20. század szellemi életében: ő volt Friedman, a közgazdászokhoz szóló közgazdász, a fogyasztói magatartásról és az inflációról írott, többé-kevésbé politikamentes szakmai elemzések szerzője; ő volt Friedman, a szakpolitikai vállalkozó, aki évtizedeken át kampányolt a monetarizmusként ismert politika mellett, és megérte, hogy a Federal Reserve [az USA központi bankja] és a Bank of England az 1970-es évek végén az ő tanítását kövesse – hogy aztán pár év múltán mint használhatatlant elvesse; és végül ő volt Friedman, az ideológus, a szabad piac dogmájának nagy népszerűsítője. A szabad piacok bajnokától az igaz hit hirdetését várták, nem azt, hogy hangot adjon a kételyeinek. Ő eljátszotta, amit hívei elvártak tőle. Így lett a pályája kezdetén felvillanyozó bálványrombolóból az újortodoxia bigott védelmezője« – írta Friedmanről nekrológként is olvasható, a New York Review of Books 2007-es második számában megjelent tanulmányában Paul Krugman. A gazdaságföldrajz és a külkereskedelem-elmélet 2008-ban szintén Nobel-díjban részesített sztárja cikkében nem tört pálcát Friedman tudományos teljesítménye fölött, azonban erős kritikával elemezte kortársa életművét. (...)
Újra meg újra piaci megoldást javasolt mindazokra a problémákra, amelyekről szinte mindenki más azt tartotta, hogy orvoslásuk széles körű állami beavatkozást igényel.
»Miltonnak mindenről a pénzkínálat jut az eszébe. Nos, nekem mindenről a szex jut az eszembe, de erről nem beszélek a tanulmányomban« – írta Robert Solow, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora 1966-ban.”