Szivárványos átverés

„A Monsanto tehát minden objektív mérce szerint nem egy példakép, nem egy pozitív szereplő. Világszerte hatalmas tiltakozások zajlanak ellene, bizonyítottan manipulálta a közvéleményt, és agresszív lobbitevékenységet fejt ki; gyilkolja a méheket, káros a környezetre és végső soron az emberre is. És sztereotipikus megtestesítője annak, ami rossz a szabadjára engedett, pusztán a profit, és nem a közösség jólétének szempontjai által vezényelt gazdaságnak.

De legalább barátja a melegeknek, leszbikusoknak, biszexuálisoknak és transzneműeknek. Nem diszkriminálja őket, amikor új alkalmazottakat vesz fel. Így ezentúl melegek is ugyanakkora eséllyel dolgozhatnak a világ rosszabb hellyé tételén, mint a heterók, hurrá!

Persze ez nem is lenne föltétlenül probléma, senki sem tökéletes, egyes ügyekben szolgálhatja a jót, miközben másik ügyekben hátráltathatja azt.

Csakhogy – és itt visszatérünk a cikk elején emlegetett kultúrharchoz – a szexuális kisebbségek jogainak támogatása egyre több cégnek szolgál eszközként arra, hogy tisztára mossa cseppet sem ártatlan imidzsét.

Ezt a jelenséget nevezte az amerikai filozófus, Nancy Fraser »progresszív neoliberalizmusnak«. Fraser szerint ez a társadalmi mozgalmak (feminizmus, antirasszizmus, multikulturalizmus, LMBT-jogok) kortárs főáramlatának és a nagyvállalati szektornak a szövetsége, amelynek keretén belül a nagyvállalatok láthatóságot adnak ezeknek az ügyeknek, cserébe a magukat haladónak tartó mozgalmak képviselői szimbolikus tőkével, morális fügefalevéllel látják el a cégeket.

A filozófus azt is kifejti, hogy a progresszív neoliberalizmus lévén olyan társadalmi értékek, mint az elismerés, az elfogadás, a jogegyenlőség válnak olyan cégek társaivá, amelyek embereket fosztanak meg megélhetésüktől, élőhelyüktől, pusztítják a környezetet, és cserébe offshore-ozás révén elkerülik az adófizetést, nem tesznek be semmit a politikai közösség kasszájába.”