Alulfizetve – miért nem keresünk többet, mint a német bérek negyede?

„Sokan a jövedelmek elmaradását azzal magyarázzák, hogy ez a régió infrastrukturálisan, szervezeti kultúrában, szabályozási környezetben messze elmarad Nyugat-Európától csakúgy, mint a vállalatok hatékonyságában, illetve az egyéni képességekben és képzettségben. Azaz azért keresünk kevesebbet, mert nem vagyunk elég jók, nem vagyunk elég versenyképesek.

Ez azonban vitatható. Az európai piacokon az áruk, az emberek és a szolgáltatások szabadon mozoghatnak. Gazdaságunk nagy része nemzetközi tulajdonosi háttér mellett, azonos technológia alkalmazásával működik. Nálunk gyakran alacsonyabb a létszám, azonos vagy gyakran magasabb az elvárt munkaidő, azonos vagy gyakran magasabb az elvárt képzettség – és eközben ugyanazért a munkáért az osztrák, a német vagy akár az olasz bérek töredékét fizetik. Sőt, miközben az egy főre jutó nemzeti jövedelem az árkülönbségeket kiszűrt szintje Magyarországon már elérte a görög szintet, ott a bérek nominálisan és vásárlóerő-paritáson is messze magasabbak, mint nálunk. Pedig az nehezen elképzelhető, hogy ott versenyképesség dolgában jobban állnának…

Biztos vannak a hatékonysági, felkészültségi különbségből következő indokolható bérkülönbségek, de túl nagynak látszik ennek a mértéke: az autópályák itt is elkészültek, víz, villany, internet meg közbiztonság itt is van, sokszor jobb, mint máshol. Nehezen értelmezhető, mitől lehetne stabil a versenyképesség elmaradása egy kis nyitott energiaimportra szoruló gazdaságban, miközben az olaj és az áram ára évek óta csökken, az államadósság finanszírozása egyre olcsóbb, a gazdasági növekedés meghaladja az EU átlagát, a gazdaság egyensúlyi mutatói (például infláció, külkereskedelmi mérleg, államháztartási hiány) javulnak. (...)

Az sem magyarázat, hogy túl egyszerű, kevés tudást igénylő termékeket gyártunk. Az adatok szerint a magyar a világ egyik legkomplexebb gazdasága.  Amikor a magyar gazdaságot kis nyitott gazdaságként definiáljuk, akkor lényegében erről a nagyvállalati körről beszélünk. Az alulfizetettség is itt a legszembetűnőbb, hiszen jól összehasonlítható a magyar és a német autófényező a magyar és az olasz banki dolgozó, a magyar és az osztrák benzinkutas munkássága. (...)

A globális piacokon működő vállalatok esetében az egyetlen magyar input a munkaerő: az infrastruktúra használata, az energia hasonló költséggel érhető el máshol is, nyersanyagainkat importáljuk, a finanszírozást jellemzően az anyavállalat biztosítja. E vállalatok körében a belső elszámoló árakon keresztül szokták a profitot a központba irányítani, ebből következik a helyben mesterségesen kimutatott alacsony hozzáadott érték (haszon), mellyel indokolható az alacsony bér. E tényezőt az érdekérvényesítés gyengeségeként azonosíthatjuk. (...)

Ebből a szempontból érdemes újragondolni a magyar privatizáció annak idején sikerként beállított történetét. A magánosítás sikerét nem az jelzi, hogy a magánszektor súlya mekkora lett a folyamat végén a nemzetgazdaság egészében, hanem az, hogy mekkora ellenértéket kapott érte a magyar költségvetés és milyen stratégiai lehetőségek jöttek létre a magyar gazdaságban. (...)

Az érdekérvényesítési képesség hasonlóan merül fel a magyar munkavállalók, a hazai tulajdonú vállalatok, a multik hazai fiókvállalatai esetében. Nem a tökéletes piacon kell olcsóbban és hatékonyabban csinálni a többieknél. Bonyolult piaci, szervezeti viszonyrendszerekben kell jobb pozíciót építeni és azt érvényesíteni. Nem kiérdemelnünk kell a jutalmunkat, hanem megküzdenünk a részünkért.

Ez nem csak azért fontos, hogy jobban élhessünk. Ha a magyar munkabér vásárlóerejének abszolút szintje nem emelkedik,  akkor a munkavállalók döntő része az első lehetséges alkalommal külföldön próbál szerencsét. Nem attól kell félnünk, hogy a magasabb bérek miatt az ország nem lesz versenyképes – messze vagyunk még attól, amit a nálunk nem fejlettebb mediterrán országokban megkeresnek az emberek. Inkább amiatt érdemes aggódni, hogy az alacsony bérek miatt nem lesz, aki versenyképessé tegye az országot. Bízzunk benne, hogy a béremelkedés folyamata tovább nő és hamarosan elér egy olyan szintet, hogy a külföldön megkereshető többletpénz nem ér annyit, hogy azért – mindig ideiglenesen – idegenben éljen az ember.”