„Tény: nem sikerült elérni a megalakuláskor kitűzött célt, hogy a Kína és a kelet-közép-európai régió közötti kereskedelmet százmilliárd dollárra növeljék. Kína exportja 2015-ben 42,2 milliárd dollárt tett ki, míg a 16 országból az importja 14,1 milliárdot – a kereskedelem tehát továbbra is erősen aszimmetrikus, hiábavalónak bizonyultak az erőfeszítések arra, hogy a közép- és kelet-közép-európai országok közép- és kisvállalkozói hatékonyan jelenjenek meg a kínai piacon.
Ugyancsak csalódást keltett, elsősorban a kelet-közép-európai országok számára, hogy továbbra sincs nagy felfutás a kínai befektetésekben. Különösen fájó a zöldmezős beruházások elmaradása, amelyek munkahelyteremtő képességük miatt rendkívül népszerű eszközei a belpolitikának. Az együttműködést a régió kormányai a kritikus hangok ellenére döntően továbbra is pozitívan ítélik meg. Ez elsősorban az Egy övezet, egy út projektnek köszönhető, amely az optimista vélekedés szerint alkalmas lehet arra, hogy a kereskedelem bővítésén keresztül a régió kitörjön az Európán belüli félperiférikus helyzetéből. A legnagyobb veszély valójában kívülről, az EU irányából jön. Annak ellenére, hogy az együttműködés nem számít kiemelt témának (szemben a kereskedelem, a beruházások, az emberi jogok kérdésével) az EU–Kína-kapcsolatokban, egyes uniós vezető körök és tagállamok kormányai szerint a régiónak nincs szüksége új, EU-n kívüli csatornára a Kínával való kapcsolatokban. Ez a megközelítés nem csupán a tagországokra, hanem az öt tagjelölt balkáni országra is igaz.”