A kispolgár blokkot kér

„Lassan hét hónapja, hogy följegyzem a kiadásaimat. Időigényes munka, de nagyon meghálálja magát: jól kiadja, hogy hol vannak értelmetlen költések, és átgondoltabbá tesz minden egyes pénzkiadást. 

Ehhez viszont szükséges, hogy lehetőleg minden költésnél elkérjem a blokkot. Ez az esetek úgy kétharmadában magától teljesül, a maradék 33 és egyharmad százaléknál a következő válaszokat kaptam a kis idő után feltett »...a blokkot még szeretném elkérni« mondatomra:

1) »Uuhm, bocsi, haver. Nem szokták elkérni.«

2) [Végignéz rajtam, majd megvető hangon:] »Természetesen adtam volna, URAM.«

3) [Az eladó nekiáll blokkot cserélni a kasszában, közben időnként rám néz. Mivel nem mondok semmit, egy idő után:] »Jaj, pont ma elromlott a gép, de izé, holnap gyere és adok.«

4) »Már adtam.« [Nem adott.]

Általános tapasztalat a gyanakvás ilyen esetekben, de szerencsére (vagy sajnos?) nem öltözök olyan elegánsan, hogy NAV-ellenőrnek tűnjek.

Eddigi kedvenc esetem mindenesetre egy buszon esett meg:

– Előszállásra kérnék egy egész jegyet.

– Háromba jó lesz?^*

– Egy egész jegyet kérnék Előszállásra.

– HÁROMBA?

– Nem, Előszállásra.

Rövid csend.

– Jó, hát nem kell ilyennek lenni.

– Egy egész jegyet szeretnék kérni Előszállásra. Szépen.

Végül odaadja a jegyet, 540 forint.

A legtöbben amúgy csak bólintanak a kérdésre – ami teljesen érthető: nekik is olcsóbb, a buszsofőrnek is jobb. Aki a teljes jegyet kéri, csak kellemetlenséget okoz. 

Ugyanakkor van egy olyan sejtésem, hogy azon a buszon – papírforma szerint – csak én utaztam.”
 

* Ez annyit tesz, hogy nem ír be a gépbe és nem ad jegyet, hanem kézbe fizetek neki háromszáz forintot, aztán felszállhatok a buszra. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy elkaphat az ellenőr, de esti járatokon nincs ellenőr. A járat pedig (az eladások szerint) üres, mivel nem adtak el jegyet.

A történet természetesen a képzelet szüleménye, a valósággal való mindenféle egyezés véletlen.