Napközben 42,4-et mutatott a házi mérőállomás kijelzője, estére kiapadt a csodakút

A kertember küzd. Elsősorban önmagával, pontosabban a gondolataival. Reggel van. Már egy órája felébredt, azóta bámulja a plafont. Szépek a gerendák. Jönnek a gondolatok, és még jó, ha nem társulnak hozzájuk képek, állók és mozgók. Nélkülük is elég nyomasztók. Bizonytalan egzisztencia, befizetetlen számlák, öregség, betegség és halál, hibák és bűnök, eltávozott barátok, ködös jövőkép. 

Imádkozik, kinyitja az ajtót. Azonnal megcsapja a perzselő forróság. Nem enged az egyre inkább gyakorlattá váló összeesküvés-elméleteknek, ám azért azt leszögezi, hogy megélt már néhány nyarat, de ilyenre nem emlékszik. Hogy már júniusban, több mint egy hétig. Előző este kilenc órakor még 33 fok volt, napközben meg 42,4-et mutatott a házi meteorológiai állomás kijelzője. Holott növények között bóklászott, nem aszfalton. Utóbbit csak akkor használja, ha nagyon kell. 

Nem kíváncsi az odakint elszabadult őrületre és gyűlöletre. Begubózott. A klíma változásaira való tekintettel ástak egy kis tavat is, de az most este nyolcig a rajokban érkező darazsaké. Ezt a következményt a kertember kihagyta a számításaiból. Úgy gondolta, hogy beáll majd egy jó kis ökoszisztéma békákkal, siklóval, molnárkákkal, egyebekkel, és a végén megjelenik a gólya, és szétcsap köztük, de ilyen mennyiségű darázs nem szerepelt az elképzeléseiben. Egyelőre nem durvultak be, de maga a létszám és a látvány mégiscsak aggasztó. A piszkos munkát elvégzik a legyek és az eddig sosem látott rovarok. Csípnek, szúrnak, harapnak, ki-ki képességei szerint. Tisztára, mint egy Rejtő-regényben, és nem pont a legvidámabban. Legyen mondjuk a Csontbrigád. 

Azért felvillan némi szépség is a kánikulában. Először késő délután egy rigópár érkezik; fürdenek, isznak és továbbrepülnek. Pontban 18.30-kor megjelennek a balkáni gerlék, ugyanaz a műsor, aztán a csőrükbe vesznek néhány csepp vizet, és uzsgyi vissza a fészekbe. Már csak egy olajág hiányzik azokból a csőröcskékből, és a háttérben a csobogóval és a heggyel rögvest el is érnénk a giccshatárra, a képet fel lehetne hímezni egy falvédőre, azt meg betenni a nyári konyhába, a sparhelt fölé, és akkor ezzel meg is volnánk – merengett el egy pillanatra a kertember, aki szerint ez nem is volna ördögtől való; mert a giccs valahol olyan, mint a közhely, mélyen emberi, és legalább nincs túlgondolva, mint egy újraértelmezett túrós csusza. Egyébként alig eszik valamit a tikkasztó melegben, nem a túlsúly viszi majd el, annyi bizonyos, viszont cserébe megiszik vagy három liter vizet naponta, aminek a jelentős része gyorsan távozik a bőrön át. 

A kertember legjobb barátja mostanság a kerti zuhany, el is nevezte Kerti Zuhanynak. Jéghideg víz félóránként. Eleinte ott is akadt némi csetepaté a darazsakkal, de aztán azok inkább nagyvonalúan visszavonultak a Tündér-tóhoz. Odalent a veteményesben beérett az első paradicsom. Korai törpe. Leszed, felvág, elfogyaszt azon nyomban, forrón. Rituálé. A paradicsomok, ezek a csodálatos gyümölcsök egyelőre jól tartják magukat, a san marzanók és a különféle magyar tájfajták meghálálják a kötözést, karózást, felesleges levelek lecsippentését, öntözést és egyéb bajmolódásokat. Viszont az eddig szintén remeklő babok tetejét megkezdte egy lény, mintha legelné valami, így a kertember ezúttal nem rovarokra gyanakszik elsősorban, hanem az állatvilág angyalbőrbe bújt borzalmas terroristáira, a nyavalyás őzekre. 

Idén viszont a kertember számára újfajta paradicsomok is serdülnek a kertben, a jugók. A levelei inkább emlékeztetnek a krumpliéra, mint egy normál paradicsoméra, komoly szárakat, szinte törzseket növesztettek, és már most támfal után kiáltoznak a reménybeli magas terméshozam miatt. Deli déli vitézek. A kertembernek a Pelješac-félsziget villan be, ahol régi nyarakon kilóg­tak a paradicsomok az autóútra, és a kérdés, hogy megvannak-e még azok a kertek, vagy beszántotta őket is a modernista mezőgazdaság-ipar. Közben kíváncsian méregeti ezeket a jugókat a forró déli szélben, és a szeme előtt megjelennek a lédús, harmincdekás paradicsomok, amikből aztán sugo kerül a pastára, hogy azért legyen némi rend ebben a kizökkent világban; de egyelőre még csak a macskái hevernek aléltan ebben a kutya melegben a növények alatt, és ők is küzdenek az életért, akár a kertember, mert estére kiapadt a csodakút, ami legfeljebb ha augusztusban szokott előfordulni, de most más idők járnak olvadt ólomléptekkel.

Nyitókép: Pixabay