Remek érv az alkoholizmus mellett – így fogadták Mundruczó Kornél új filmjét Berlinben

Nem tudom, melyik magyar rendezőnek versenyzett a legtöbb filmje különböző rangos fesztiválokon, de nem lepődnék meg, ha Mundruczó Kornél számítana a rekordernek. Az eddigi pályája alatt negyvenhét nemzetközi kitüntetésben részesült – legalábbis az IMDb információ alapján, simán lehet, hogy néhányat kihagytak –, és további harminchét alkalommal jelölték különböző nívós elismerésekre.

Nem fogom felsorolni az összeset, de Cannes-ban a Fehér isten például elvitte az Un Certain Regard kategória fődíját, korábban ugyanitt a Delta pedig a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének a FIPRESCI-díját. Most pedig Berlinben az Arany Medvéért szállt harcba, az, hogy nem nyert, nem nagy arcvesztés, hiszen huszonkét alkotásból választották ki a győztest, ám a nemzetközi véleményeket olvasva ezúttal egyébként sem ragadta magával a közönséget. 

A történet középpontjában egy felépülőben lévő alkoholista nő, Laura áll, aki hosszú rehabilitáció után visszatér a családjához, és megpróbálja újra felépíteni az életét, azonban a szakmai véleményeket összesítő Rotten Tomatoes alapján az újságírók nem igazán rezonáltak a küzdelmével. 

– fogalmaz az egyikük, míg egy spanyol kollégája szerint az alkotásból a rendező önhittsége árad. Egy másik kritikus úgy fogalmazott, olybá tűnik, mintha a mélyben egy nagyon megrendítő és megindító történet rejtőzött volna, de a forgatókönyv végül képtelen bármi érdekeset és izgalmasat kihozni belőle. 

És a magyar újságírók sem sokkal megengedőbben, a Filmtekercs kritikájában arra hívja fel a figyelmet a szerző, hogy míg az alkoholista nő tabuját az elmúlt években olyan filmek feszegették, mint a To Leslie és a Parlagon, az At the Sea nem mutatja meg Laura pokoljárását, hiszen a tisztaság pillanatától veszi fel a fonalat. Hozzáteszi: Mundruczó a korai magyarországi klasszikusaihoz, de még a szintén mainstreamebb Fehér istenhez és a Jupiter holdjához képest is egy jóval hagyományosabb, egyértelműbb formanyelvvel és tartalommal dolgozott, ami befogadhatóbbá teszi a filmjét, ugyanakkor kevesebb intellektuális muníciót ad.

Talán erre a súlytalanságra célzott a másik közösségi oldalon, a Letterboxdon az a felhasználó is, aki pikírten csak annyit írt, hogy a film leginkább egy érvelés az alkoholizmus mellett.

Az egyik kritikus szerint fontos, hogy néző bizalmat szavazzon a színésznőnek és az általa alakított figurának ahhoz, hogy átsegítse a hosszú, lassan kibontakozó első felvonáson, miközben a Cape Cod-i helyszín széljárta monumentalitása szinte elringat. Ugyanis ez a bizalom végül megtérül; igaz, a drámai hatása – véli – valószínűleg nem lesz eléggé erőteljes ahhoz, hogy Berlin után szélesebb körben forgalmazzák az alkotást. 

„Mundruczó Kornélról ismét kiderült, hogy kiválóan képes vezetni a színészeit, ezúttal pedig olyan jutalomjátékot biztosít Amy Adams számára, amely jó eséllyel jövő ilyenkor díjesőben részesül majd” – fogalmazott egy másik újságíró. Egy kollégája pedig úgy vélekedett, hogy bár a film sokszor nem túl elegáns eszközökkel él, árad belőle a személyes hangvétel és a bátorság. 

És annak ellenére, hogy nagy port kavart, amikor Wim Wenders zsűrielnök azt nyilatkozta, a fesztiválnak nem feladata a politikai véleménynyilvánítás, végül az Arany Medvét mégis egy erősen politikus alkotásnak ítélték oda. A Yellow Letters című török–német drámában egy ismert művészházaspár hirtelen az állami önkényuralom áldozatává válik, politikai üldözöttként elveszítik az állásukat, és Isztambulban próbálnak új életet kezdeni. 

Nyitókép: At the Sea. Forrás: TMDB