Sokan máris az év egyik legjobb sorozatának kiáltották ki ezt a krimit

A legtöbb egyedi látásmódú alkotó azért szerződik le a streamingszolgáltatókhoz, mert azok jóval nagyobb szabadságot biztosítanak, mint a nagy stúdiók egy mozifilm esetében.

Márpedig William Oldroyd nem egy átlagos figura, mindezt rögtön az első egész estés rendezésével, az éjfekete és fullasztó hangulatú Lady Macbethtel is bizonyította, így az egy kisvárosi gyilkosság felderítésétől szóló Minden történetnek két oldala van esetében, ha nem is számítottam egy új Twin Peaksre, azért egy különleges hangulatú, szorongató thrillerre mindenképpen. 

A sztori adott hozzá, a történet középpontjában egy nyomozó és egy riporternő áll, akik nemrég még boldog házasságban éltek, aztán amikor tragikus módon elvesztették a gyereküket, a feleség egy évre felszívódott. Amikor viszont egy nő brutális megölése felborzolja a kedélyeket a közösségben, ismét felbukkan a városban, hogy újságíróként feltárja az ügyet, míg a nyomozó hagyományos rendőri eszközökkel próbálja kideríteni, ki is lehet a tettes. 

A castingra alapvetően nem lehetne panasz. A zsarut alakító Jon Bernthalt simán az egyik legalulértékeltebb színésznek tartom: az, hogy a Walking Deadben kimagasoló teljesítményt nyújtott, alapvetően nem nagy szám, mert az a sorozat nem az Oscar-díjas játékok miatt vonzott milliókat, ellenben a Netflix A megtorló-szériájában bizonyította, hogy kemény drámai alakítások tekintetében és akcióhősként is bivalyerős; akár egyetlen produkción belül. Hollywood azonban még enyhén szólva sem aknázta ki a képességeit, olyan feledhető alkotások másod- és harmadhegedűseként tűnt fel, mint Az amatőr vagy A könyvelő 1-2., most viszont végre főszerepet kapott. Sajnos azonban nem sikerült élnie a lehetőséggel, de ez inkább a forgatókönyvnek tudható be: nem érezni a karakterén szinte egy percre sem, hogy egy olyan férfit látunk, aki nemrég vesztette el a gyermekét és bomlott fel a házassága, csupán rezignáltan végzi a munkáját. 

A feleségét alakító Tessa Thompsonnak kicsit hálásabb a helyzete, a karaktere több érzelmet enged meg, igaz, kibontakozni igazán őt sem engedi a sztori. Talán az alkotók szándékosan tartanak két lépés távolságot a karakterektől, mert a sorozat végül is folyamatosan a végső nagy csavarra épít, azaz, hogy ki is a gyilkos, és könnyebb homályban tartani a nézőt, ha csak felszínesebben ismerjük meg a figurákat. 

Az egyik kritikában külön méltatták, 

Ezt kihívásként fogtam fel, és a sorozat felénél sikerült is ráhibáznom, pedig nem Poirot-regényekkel kelek és fekszem, sőt, legtöbbször meg sem próbálom kitalálni egy adott film fordulatait, hagyom, hogy vezessen a sztori. 

A sorozat a két főszereplő mellett felvonultat számos izgalmas mellékkaraktert, amelyeken keresztül bemutatja a zárt közösség különböző oldalait, de igazán nem hatol mélyre, nem éreztem, hogy valós bepillantást engedne egy élő és lélegző kisvárosba. Nem tudom, hogy mindez Alice Feene – a forgatókönyv alapját képező – bestsellerének hibája-e, de mások mellett David Fincher a Holtodiglan esetében is bizonyította, egy nem túl nívós ponyvából is lehetséges húsba vágó thrillert készíteni, ha egy zseni veszi kezelésbe. 

Ugyanakkor bár úgy jöhetett le a fentiek alapján, de szó sincs arról, hogy a Minden történetnek két oldala van gyenge lenne. Bár az epizódok végi cliffhangerek hatására nem nyomkodtam a következő rész gombot, mint egy őrült, de azért folyamatosan eteti magát, csupán a körülötte lévő nagy felhajtás érthetetlen számomra. Ha ez lesz 2026 egyik legkiválóbb sorozata, akkor sanyarú évünk lesz, mert ugyan egy korrekten elmesélt krimi, ami önmagában nem kis teljesítmény, de nincs meg az az egyedisége, mint például a True Detective-nek, hogy nemhogy évek, de akár hetek múlva is beszéljünk róla. 

A Minden történetnek két oldala van megtekinthető a Netflix kínálatában.  

Nyitókép forrása: Netflix