A technikai nihilizmus ellen – Csejtei Dezső írásairól

Csejtei Dezsőnek, korunk egyik legizgalmasabb magyar konzervatív gondolkodójának hirtelenjében két kis alakú kötetét is megjelentette a Békés Márton szellemi iránymutatása alatt álló Kommentár Alapítvány. Az első kötetről szóló ismertetésünk ITT olvasható. A második kötet, a Korszellem és emberlét a szerző történetfilozófiai írásait foglalja össze. A könyv azt vizsgálja, hogyan hatják át a léthez és a történelemhez kapcsoló, nehéz kérdések korunk emberét – sokszor ráadásul nem is tudatosan. E két terület valójában nem is esik olyan messzire egymástól, mert korunk egyik fő vonása, mert korunk egyik fő vonása, hogy maga a lét problémája is egyre inkább történeti jelleget ölt.

Ezen elsősorban az értendő a szerző szerint, hogy korunk embere szinte teljesen szem elől téveszti létezése nagy, örökbecsű, annak értelmet adó kérdéseit, vagyis az igazi misztériumokat, és figyelme csaknem kizárólag az egyes dolgok, tárgyak előállítására, beszerző felhalmozására és mohó elfogyasztására irányul. A tanulmány e pusztító folyamatot két eseménysor elemzésében követi nyomon. Az elsőben azt vizsgálja, hogy az ember alkotóképessége a természet és az emberi ész közé szorítva, az idők során melyik szolgálatába szegődik, s hogy ez milyen következményekkel jár. A második sorozat pedig azt firtatja, hogy a létezést leíró klasszikus hármasság (Isten, világ, ember) mindegyike milyen megfogyatkozásnak, „elsötétülésnek” van kitéve.

Ebben két gondolkodó, Martin Heidegger és Yuval Noah Harari humanizmuskritikájának összehasonlító elemzésére kerül sor. Bármilyen távol is álljon egymástól ez a két gondolkodó, az mindenképpen összeköti őket, hogy éles bírálóik a hagyományos humanizmus-felfogásnak – írja a szerző. Ettől eltekintve azonban teljes a különbözőség, emberképükben éppúgy mint a kiútkeresésükben. Most csak a Csejtei által felsorolt eltérő végkövetkeztetéseket idézzük fel: Heidegger esetében ez egy igazi humanizmus megjelenésének lehetősége, melynek garanciáját a lét igazságában álló ember felderengése adja, ami egyben a létfeledés állapotának meghaladását jelenti. Harari viszont az embert pusztán biokémiai algoritmusok összességére redukálja, ami végső fokon egyfajta „dataizmushoz” vezet: ez pedig nem csak mindennemű humanizmus meglétét teszi szükségtelenné, hanem magát a létfeledés folyamatát is betetőzi.

Ennek keretében a személyes létezés hat filozófusának technikafilozófiai nézeteit vizsgálja. Közös mondanivalójukat abban foglalja össze Csejtei, hogy – bár kisebb-nagyobb mértékben mindegyikükre jellemző bizonyos mértékű technika-ellenesség – a technikát, a technikai létezést valamennyien az emberi mivolt nélkülözhetetlen elemének tekintik, ugyanakkor nem fogadják el, hogy az emberlét súlyos kérdéseinek, rejtélyeinek, titkainak felvetésére a technika adja meg a végső választ. Másként fogalmazva, a technikára azért van szükség, hogy képesek legyünk azon túllépni, és meg tudjuk nyitni a hit, a transzcendencia világát.

A kötet záró tanulmánya voltaképpen egy beszámoló egy Spengler-konferencia anyagát magában foglaló monumentális kötetről, mely bemutatja, hogy a spengleri történetfilozófia mennyire szól a mához is, s milyen ösztönző erők húzódnak meg benne, melyek jelen világunk alaposabb megértését is lehetővé teszik: hozzásegítenek minket saját jelenünk, sőt jövőnk megértéséhez.

Csejtei Dezső: Korszellem és emberlét. Történetfilozófiai írások. Bp., Kommentár Alapítvány, 2025. 187 oldalon

(Fotó: A géprombolók emlékműve Angliában. Wikimedia Commons)