A modern társadalmak időanalfabéták. Mivel nem értjük a természetes folyamatok sebességét, elveszett az időarányérzékünk, és szükségszerűen csak rövid távú döntéseket hozunk. A megoldás? Legyünk egy kicsit mindannyian geológusok – javasolja Marcia Bjornerud.
Minél több ó- és újkori klasszikust olvas az ember, annál inkább erősödik benne a meggyőződés, hogy a Homo sapiens legmeghatározóbb művészeti, technológiai és filozófiai alkotásai mind az idő fogalma és jelentősége körül forognak. Elég csupán a neolitikum hatalmas sziklákból emelt csillagászati naptáraira, a mechanikus óra megjelenésének kultúraformáló jelentőségére vagy éppen az időutazásról fantáziáló sci-fi-szerzőkre gondolnunk. Hajlamos vagyok egyetérteni több, számomra meghatározó gondolkodó azon állításával, amely szerint a modernitás megértésének és problémáinak kulcsa is az általa bevezetett új időfelfogásban, a „rövidtávizmusban” keresendő.
A nyári szünet végeztével visszatérnek a jól megszokott hétköznapok, bele kell rázódni a tanév rutinjába. Gyermektraumatológusként ilyenkor évről évre a balesetek számának jelentős emelkedését látom. Mik a leggyakoribb okok, és hogyan óvhatjuk meg kisebb és nagyobb gyermekeinket?
Egy friss felmérés szerint a lakosok több mint fele elégedetlen a háborús újjáépítéssel, és széles körű korrupciót sejt az állami folyamatokban.
Jókai kedvenc könyvkötőjéről és a szakma aranykoráról mesél a Ráth György-villa új időszaki kiállítása.
Gerald Grosz új könyve, „Merkel műve – a mi bukásunk”, politikai bombaként robbant a német közéletben.
Biztos fogódzó nélkül pedig nem könnyű megélni a jelent, és a jövő is bizonytalan.
Jünger könyvét magammal vittem Szardíniára, de csak kora reggelente olvastam, mindig csak néhány bekezdést, nem többet.
Szőnyi István szerint Zebegényben: a festő egykori lakhelyén működő emlékmúzeum időszaki tárlata a házfalakon túlnövő otthonról mesél.