Máthé Zsuzsa: Nőként, anyaként, magyarként és keresztény emberként nagyon nem mindegy a '26-os választás kimenetele

Feszült, idegileg kimerítő kampány előtt állunk, pedig – a figyelem megragadására épülő virtuális jelenlét öngerjesztő mechanizmusai miatt – már amúgy is szinte egymásba folynak a politikai kampányidőszakok. A jelenség kapcsán nem túlzás permanens választási hadjáratról beszélni és a demokrácia fogalmának újraértelmezéséről gondolkodni. 

Az biztosan tudható, hogy a csatazaj és a politikai ringben egymásnak bevitt ütések sorozata a „nézőket”, azaz a választópolgárokat is kimeríti majd, nemcsak az adok-kapokban részt vevő aktív szereplőket. Ilyen, tudhatóan turbulens időszak előtt érdemes kinek-kinek higgadtan végiggondolnia, mi is forog kockán 2026 áprilisában, egyáltalán, mik azok az értékek, melyekért – ha vérünkből Istennek hála nem is, de – szellemi és lelki energiáinkból áldoznunk szükséges. 

Igazodási pontként hasznos lehet identitásunk elemi rétegeit segítségül hívni. Nő vagyok. Négy gyermek édesanyja. Keresztény és magyar, aki Európa szívében él. Lássuk szép sorban. 

Nőként felszabadító érzés, hogy a mindennapi életemben Magyarországon alapvetően biztonságban érezhetem magam. Nincsenek terrortámadások, a nőket nem érik erőszakos cselekmények, zaklatások, a lányaimat sem kell a tömeges migrációval járó, egyre nyomasztóbb jelenségektől féltenem. Egyáltalán, nem szükséges magyaráznom, hogy mit jelent nőnek lenni. A mosdók nem gendersemlegesek, és egy strand női öltözőjében sem fogok egy magát nőnek képzelő férfi mellett fürdőruhát húzni. Ráadásul a nyakamban hordott keresztet sem tépik le az utcán. Természetesnek tűnhet mindez, mint a levegővétel egy egészséges ember számára, de sok millió európai lány és asszony napi tapasztalata mutatja, milyen törékeny ez a normális létállapot, amit hosszú évek szívós ellenállásával óv meg a magyar emberek többségének bölcsessége és az általuk bizalomban részesített kormányok. 

Családanyaként hálás vagyok az Orbán Viktor vezette kormányzatoknak. Szisztematikus, meggyőződésből fakadó építkezéssel hozták létre azt a családbarát adó- és támogatási rendszert, amely anyagilag és erkölcsileg is elismeri a gyermekek vállalásával járó többletterheket, és élethelyzetek sokaságában kínálja az egyről a kettőre lépés lehetőségét. Egyáltalán nem értetődik magától ez sem. Nem túlzás azt mondani, hogy hungarikum ez a családtámogatási rendszer, az elemei – a rezsicsökkentés, a családi adókedvezmény, az szja-mentesség, az otthonteremtési és otthonfelújítási támogatás, a 14 éves korig ingyenes közlekedés, az ingyenes tankönyvek, nyelvvizsga és jogosítvány – elképesztően sok segítséget adnak a családok mindennapi életéhez. És nagyon gyorsan elvehetők, ha nem családközpontú társadalom- és gazdaságpolitika mentén szervezik az életet. 

Hazáját szerető magyar emberként a gyalázatos eredményű 2004-es népszavazás okozta sebek gyógyítása, a határon túli nemzettársaink számára a magyar állampolgárság megadása, egyáltalán a nemzetpolitika felsorolhatatlan számú eredménye olyan érték, amit megvédeni kötelességnek tartok. Szent István 1025 éve lett a szuverén magyar állam megalapítója, azóta vérzivataros évszázadok alatt újra és újra meg kellett védeni nemzeti önállóságunkat, mozgásterünket. Nincs új a nap alatt, ma is ez a legnagyobb közös sorskérdésünk. 

És ha már Szent István. Első királyunk nemcsak államot alkotott, de keresztény uralkodó is volt. Egy istentagadó, életellenes korszellem teszi a mai európai kultúrát instabillá, morálisan megrendült, lelketlen világgá. Meggyőződésem, hogy valódi megújulás, életképes jövő itthon és a kontinensen is csak lelki alapokon, hitben megerősödve lehetséges. Az egyházak támogatása miatt pellengérre állított kormányzatnak nem feladata a térítő munka, de az ezeréves magyar kereszténység értékeinek képviselete és az egyházak szociális, oktatási és lelkigondozói munkájának támogatása igen. 

A jövő tavaszi választásnak ez mind tétje lesz. Nőként, anyaként, magyarként és keresztény emberként úgy vélem, nagyon nem mindegy a voksolás kimenete. A jó célért harcba menni pedig nemcsak érdemes és felemelő, de a jövő magyarjaival szemben kötelességünk is.

Nyitókép: Wikipédia