„Nyelvem a szent dadogás” – Platon Karataev Napkötöző című új lemezéről

2016-ban alakult Platon Karataev (nevét a Háború és béke egyik szereplőjétől vette) szép karriert futott be az utóbbi években. Első két lemezén (For Her, Atoms) még angol nyelvű dalokat játszott, magyar nyelvre a harmadik, 2022-es albumon (Partért kiáltó) váltott, most pedig itt a negyedik nagylemez, a címe Napkötöző.

A Platon Karataev zenéjét nem könnyű elhelyezni a stíluspalettán. Alapvetően posztrockból és folkból táplálkozik melankolikus mélységekkel és himnikus magasságokkal. Sodró erejű zene, amely legjobb pillanataiban elragadja a hallgatóját. A Partért kiáltó című lemezen derült ki, hogy magyar nyelven is remekül meg tudnak szólalni, dalaik szövegvilága karakteres, némi tanár bácsis éllel azt is mondhatnám, hogy irodalmi igényű. De nem mondom ezt, mert rosszul hangzik, inkább azt mondom, érződik, hogy Balla Gergely frontembernek van irodalmi műveltsége, képes kifinomultan bánni a nyelvvel.

A Partért kiáltó szövegvilága a víz köré szerveződött, az új lemez, ahogy már a címe is sugallja, a Napot veszi célba. Az Atoms című lemez kapcsán ezt írtam 2020-ban: „A lélek és a szellem azon vidékein tesznek alapos, sok esetben kínzó és kimerítő túrákat, ahová nem sokan merészkedtek rajtuk kívül mostanában, főleg nem a popzenében. Amit a Platon Karataev csinál, annak tétje és súlya van, nem közhelyeket pufogtatnak, nem nyafognak vagy a sablonos világfájdalmukat sírják bele a világba, hanem hitelesen és őszintén megpróbálnak valamiféle választ adni a nem megkerülhető, örök emberi kérdésekre.” Eltelt öt év, és nagyon mást ma sem tudnék írni az új lemezről sem. A hangzás most is tökéletes (ritkán hallani ilyen szépen szóló magyar poplemezt), a gitárokon mindenféle effektek és zengések, ahogy a vokálon is. A Platon Karataev szívesen használja a többszólamúságot a dalaiban, amitől olykor már-már a gregoriánhoz hasonlító ízt kapnak. Ez nyilván nem véletlen, mert van ebben a zenében valami rituális jellegű színezet. A Napkötöző megszólalásában annyi elmozdulás érezhető, hogy most több az elektronikus elem, de nem nyomasztóan több, hanem ízléssel. A szövegek most is az önmegismerés, az istenkeresés körül gomolyognak, az emberi létezés mélye felé tartanak egyfelől, másfelől pedig 
az univerzum végtelenjébe.

A Platon Karataev világa metafizikával telített világ, a szövegekben nincsenek üresjáratok, itt minden jelentéssel teli. Ami azt is jelenti, hogy ez a lemez nem könnyű hallgatnivaló, inkább kisebb dózisokban ajánlott, nem egyben. Ez az album nem szórakoztatni akar, hanem mesélni valami olyasmiről, amiről szavakkal alig lehet. A dalok, Hamvas Béla kifejezésével élve, meditációs objektumok, nem arra valók, hogy háttérzeneként szolgáljanak vagy önfeledten ugráljunk rájuk valamelyik nyári fesztiválon. Közhely, de a Platon Karataevről tényleg elmondható, hogy ha angolszász nyelv­területen működne, már az alternatív pop nemzetközileg elismert együttese lenne.

Az is sokat elmond róla, hogy az új lemeznek a bemutatója az ötvenedik születésnapját ünneplő Vágtázó Halottkémek koncertjével együtt volt. A VHK a kortárs rituális zenék nemzetközi szinten is ismert fejedelme, a Platon Karataev hasonló úton jár, még ha zeneileg némiképp más eszközökkel teszi is. „Folyjon a nyelvemre alvadt láva, megyek a Nap felé alvajárva” – énekli Balla Gergő a Három idő című dalban, és ez az atmoszféra járja át az egész anyagot. Emelkedett, komoly és sűrű lemez a Napkötöző – nyugtalanító és nagyszabású.

Platon Karataev: Napkötöző. 2025

Nyitókép: Mándi Emese