Ki hitte volna: az Európai Bizottság megint bíróság elé követeli Magyarországot

Most éppen a migrációs politika miatt.

Ha a föld isten kalapja, hazánk a bokréta rajta. A bokréta a legszebb a világon. Mármost a bokrétában virágok vannak, a virágnak szirmai, a legszebbnek pedig a részei is legszebbek, tudja ezt mindenki. Miképp azt is, hogy ebből következően a világ legszebb helye Győr.
Bécshez, Pozsonyhoz és Budapesthez egyaránt közel van ez a pompás város. Minden szegletében látszik, hogy pezseg és prosperál, ráadásként különös gondossággal óvta és rehabilitálta kulturális örökségét.
Győrben mindenki megtalálhatja, ami számára a legszebb, s ami egyúttal egyetemesen szép. Van, amikor ez könnyen megy. Ha például az ember a város történelmi magjában sétál, és megcsodálja a késő reneszánsz korban vagy a barokk kor hajnalán épült, ódon házait, amelyek szinte kivétel nélkül fel vannak újítva, egyikbe vagy másikba bizonyosan beleszeret. Az utóbbi években káprázatos műgonddal megújított evangélikus sziget óvodával, iskolával, az öregtemplommal és attraktív új szárnyával bizonyosan ilyen, miként a Püspökvár is.