„A polgár és a polgári rend az emberi együttélés egyik legértékesebb, leghasznosabb, magasrendű terméke, mindaddig, amíg alkotó és hősies. A papucsos polgár, aki rádiót hallgat, szidja az adókat és a prolikat, nem eszménye senkinek.” Százhuszonöt éve született Márai Sándor – egy igazi polgári karakter.
Minden kornak rendszere van. És minden kornak kánonja van. Ha van író, akinek esetében a legpontosabban láthatjuk, hogyan alakult a megítélése, népszerűsége, láthatósága a különböző rendszerekben és kánonjaikban, az Márai Sándor. Gondoljunk csak a kései Horthy-korszak ünnepelt polgári szerzőjére, aztán a kommunizmus totális szilenciumára vele kapcsolatban, majd pedig a rendszerváltozás utáni, különösen az ezredfordulós éveket meghatározó Márai-reneszánszra. És aztán a mostani, régóta tartó, lassú lecsengésre.
Április 11-én volt 125 éve, hogy Kassán megszületett a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Az évforduló kapcsán beszélgettünk Mészáros Tibor irodalomtörténésszel, Márai Sándor monográfusával, hagyatékénak gondozójával. Szóba került a hagyaték kalandos sorsa, titkos naplók, egy sértődött édesanya, az életmű jelenlegi megítélése, és elméláztunk egy elszáradt gesztenyelevél fölött is.
Immár a huszonnegyedik Márai-estjüket mutatták be Mészáros Tiborral. Hirtling István színművész ilyenkor nem csupán felolvas, hanem teljes személyiségével, sajátjaként adja át közönségének a ma már klasszikusnak tekintett szerző különféle műfajú írásait.
Ha létezik nemzeti minimum, akkor úgy vélem, ebben a dologban kellene lennie.
Mozgástér, önrendelkezés, nemzeti identitás tartanak meg minket, nem a társadalommérnöki betűszavak. Constantinovits Milán írása.
A kommentek szerint a magyar nézők után a „sógorok” szívét is meghódítja a híres törökverő vitézünk.
A drukkerek szerint óriási a káosz a Megyeri úton.
A Heti hetes kulcsfigurája kikotyogta.
A Szentatya három éven át küzdött az orosz-ukrán háború lezárásáért, amit végül már nem élhetett meg.
