Így élhetjük túl a világvégét – mozikban az elmúlt évek legvarázslatosabb animációja

Nyitókép: Vertigo Média 

Egy macska lakóhelyét váratlanul elönti az özönvíz, így menekülni kényszerül, az útja során pedig számos, más-más fajt képviselő állattal kell együttműködnie a túlélés érdekében. Lényegében ezzel össze is foglalható a Cannes-ban debütált, majd az animációs szakmát és a műfajt rajongóit egyaránt elvarázsoló produkció, amely eddig 36 nemzetközi elismerést zsebelt be szerte a világon. 

Nem is érdemtelenül; 

Lényegében nélkülözi a drámai csúcspontokat, nincsenek benne giccses musicalbetétek vagy érzelmes nagymonológok – sőt, egyetlen szó sem hangzik el –, a maga csendes stílusában, régimódi kivitelezésében és a végtelenül egyszerű cselekményével mégis magával ragadó. 

A sztori valóban csak annyi, mint ahogyan azt egy mondatban fentebb leírtuk. A kilencvenperces játékidő alatt azt követhetjük végig, miként próbálnak életben maradni az állatok a természet erőivel szemben, miközben a film szavak nélkül beszél az összefogás fontosságáról vagy a jelenlegi klímaválság lehetséges következményeiről. 

Az nem derül ki, hogy a végítéletnek vagyunk-e a szemtanúi, vagy egy posztapokaliptikus világban bekövetkezett újabb kataklizmának. Utóbbi a valószínűbb, hiszen embereket nem látni a vásznon, csupán a természet által már részben visszafoglalt egykori civilizáció nyomait hajóroncsok és növények által már alaposan benőttt épületek vagy városrészek képében; mintha csak a The Last of Us világában járnánk, csak itt nem vadásznak zombik a szereplőkre, és a fajunk is kipusztult feltehetőleg. Mindez némi szorongató atmoszférát kölcsönöz a mozinak, de nem olyan mértékben és módon, hogy a hat éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-besorolás könnyelműnek hasson.

Az állatok aranyos megjelenítése egyébként is leköti a gyerekeket,

Nincsenek humanizálva, csupán a szemükbe vetíthetünk bele emberi érzelmeket, ahogyan azt a hétköznapokban is tesszük, ám alapvetően az ösztöneik hajtják őket, és azok is kényszerítik ki belőlük az együttműködést.

Az Áradás másik nagy erénye, hogy ha valaki nem a Z vagy az alfa generáció tagja, joggal érezheti azt, hogy az animációs filmek hangereje jó pár decibellel feljebb csúszott az elmúlt évtizedekben, mintha a nagy stúdiók a sokszor figyelemzavarral küzdő Tik Tok-nemzedéket ezzel az eszközzel, azaz puszta erőből próbálnák lekötni. És ami azt illeti, lehet, hogy a hatékonyság szempontjából igazuk is van, fogalmunk sincs, hogy ez a kifejezetten meditatív hangulatú történetmesélés mennyire képes másfél órán keresztül megragadni egy mai gyerek figyelmét.

A szakmát mindenesetre lenyűgözte. Már jó ideje annyi esélye van egy animációs filmnek az Oscaron a Pixar vagy a Dreamworks aktuális trendi produkcióval szemben, mint féllábú embernek a futóversenyen, idén azonban a két óriásstúdió igencsak erős kihívóra akadt. Az Áradásnak a Golden Globe-on már sikerült eloroznia a díjat A vad robot és az Agymanók második része elől, ami már csak azért is nagy teljesítmény, mert előbbi 78 millió, utóbbi 200 millió dollárból készült, 

Az animációs kategóriában azért is elég jó az esélye az Oscarra, mert a legjobb idegen nyelvű film szobráért szintén versenybe száll. Igaz, utóbbiban az esélytelenek nyugalmával, hiszen semmi sansza nincs az Emilia Pérezzel vagy A szent füge magjával szemben. Az viszont jelzésértékű, hogy az amerikai filmakadémia ennyire megkedvelte az állatok kálváriáját. 
 

Áradás – belga–lett–francia animációs film, 2024, február 6-tól országszerte a mozikban.