Máthé Zsuzsa: A virtuális térben mindenen, de tényleg mindenen képesek vagyunk halálosan összeveszni

– A tölgyfa nem is így néz ki! Ez tuti cser.
– Észnél vagy, nem látod a levelét?!
– Persze hogy nem látja, nézd meg profilképét! Egy igazi idióta.
– Ne beszélj nekem pont te, aki arra a majomra szavazol!
– Anyád!!!

A virtuális térben mindenen, de tényleg mindenen,

Ha valós találkozások alkalmával, a másik szemébe nézve, fizikai lényével szembesülve moderáltabb határok között mozognak is indulataink, „fésztufészről” Facebook to Facebookra váltva szinte borítékolható az ellentétek robbanása. Olyan konfliktusok is élesednek, amelyek valójában nem is személyköziek, hanem a bennünk lévő frusztrációk kivetülései. Távolból pötyögve hatványozott mértékű a kísértés, hogy kommunikációnkban a harciasabb, agresszívebb, kötekedőbb énünk, esetleg alpáribb stílusunk kerekedjen felül, kamuprofilt használva pedig már tudatos manipulátorrá lesz valaki.

A nagy szétdobáló pedig kacagva nézi, hogyan fordulunk ki önmagunkból, s dörzsöli a tenyerét, hogy mit teszünk egymással.

Jó ideje vagyok magam is „fészbukos”, s a tendencia az idő múlásával nemhogy enyhülne, sokkal inkább fokozódni látszik. Egy cuki kiscicáról vagy egy tál ételről készült ártalmatlan poszt alatt is képesek vagyunk az internet arctalan népébe olvadva vérre menő szócsatákba bonyolódni, hogy saját igazunkat csak azért is bizonyítsuk. Ha pedig világnézeti vagy politikai kérdések merülnek fel, nyílt harctérré válik az internet. Sokszor nem is egymásnak bizonygatjuk a magunkét, nem is igazán akarunk fárasztó érvelésekbe bocsátkozni, mert elillant már a hitünk a másik ember meggyőzhetőségében.

De vajon miért viselkedünk látványosan frusztráltabban, és miért hozza ki rosszabb énünket a virtuális tér, mint valóságos életünk mindennapjai?

Oka ennek, hogy a szavak, képek, videók villódzó piacterén, ahol naponta órákat bolyongunk, fülsiketítő a zaj. Ahhoz, hogy valaki egyáltalán észrevétesse magát és saját maga számára is naponta bizonyítsa, hogy ér valamit, hisz mások reagálnak rá, egyre erőteljesebb szavakkal, egyre karakteresebb, rosszabb esetben pedig már kifejezetten szélsőséges üzenetekkel kell triggerelnie másokat. Ráadásul a kultúránkat jellemző, egyébként is fellazulófélben lévő érintkezési normák, udvariassági szabályok mintha ebben a térben végképp elillantak volna, talán csak az ismerőseink­nek írt kissé modoros születésnapi köszöntések őriznek halvány lenyomatot belőlük.

– már ha van egyáltalán saját nevünk, ami kötelezhetne bármire.

Sokat segítene, ha azok, akik a közéletünk és kultúránk alakítói, szóhasználatukkal, érvelésük mikéntjével, téma­választásukkal is mértékletességet gyakorolnának, példát mutatnának – ám azt látjuk, egyre messzebb sodródunk ettől az elvárástól is. Aztán

Arctalanul, névtelenül, felelősség és számonkérhetőség nélkül igazából minden nyilvánosságnak szánt gondolat érvényét kellene veszítse, ehelyett világszerte manipulálnak általuk tömegeket, dönthetnek el választásokat, generálhatnak erőszakos cselekményeket, emelhetnek fel vagy küldhetnek süllyesztőbe embereket. Nagyon várnám a techcégek vonatkozó megoldási javaslatait az álprofiltisztításra vonatkozóan.

Mi, egyszerű eszközhasználók is sokat tehetünk digitális életünk normalizálásáért azzal,

Az eszközhasználatban ugyanúgy, mint az azonnali reakciókényszerben – már ha csak tízig elszámolunk magunkban, mielőtt reagálnánk valamire, óriásit léptünk előre.

Ha azonban a virtuális térben nem tanuljuk meg együtt az indulatkezelés alapvető szabályait, megtartó közössé­geinket dobáljuk gyorsan szerteszét, önkéntesen felszámolva lényegünket.

Nyitókép: Shutterstock