A veszélyeztetett fajok utazó nagykövete – száz éve született Gerald Durrell!

Januárban két jeles évfordulóra emlékezik az ismeret­terjesztés és a természet, az élővilág érdekességei iránt fogékony olvasóközönség: egy év­századdal ezelőtt, 1925. január 7-én született Gerald Durrell, halálának harmincadik évfordulója pedig a hónap utolsó napján lesz. A neves zoológus, író és filmes életműve máig nem kopott meg – vajon mi lehet ennek a titka?

Durrell kalandos és színes élete Indiában kezdődött, a gyarmaton azonban mindössze hároméves koráig élt a családjával, amikor mérnök édesapja halála miatt Angliába kellett költözniük. Tízévesen aztán ismét új világba csöppent: a hazai éghajlattól betegeskedő édesanyja gyógyulást keresve költözött tovább vele és testvéreivel – Margóval, Leslie-vel és a szigetet már jól ismerő Lawrence-szel – Korfura.

A család ezen állomáshelyét, az ott átélt kalandokat és megszerzett természeti tapasztalatokat valószínűleg sokan ismerik a Családom és egyéb állatfajták című regényből – amely máig a legnépszerűbb könyve – és a filmvászonról. E kötet nemcsak irodalmilag igényes és remekül elbeszélt anekdoták regénnyé formált füzére, hanem minden bizonnyal hitelesen idézi fel azt a rácsodálkozást az élővilág titkaira, amit a kamasz fiú átélhetett a sziget bebarangolása során. Némi túlzással azt mondhatjuk: Durrell egész pályája, sőt élete során ezt a lelkesültséget és elköteleződést igyekezett továbbadni a széles közönségnek. A könyv magyar kiadásának története önmagában is érdekes: Sárközi Márta, aki Illyés Gyulával közösen szerkesztette a Válasz folyóiratot, a lap „fordulat éve” utáni tönkretétele, a kommunista hatalom által rákényszerített, illetve részben önként is vállalt szilenciuma után ezzel a népszerű kötetfordítással térhetett vissza hosszú évek után az olvasóközönség elé. A Családom és egyéb állatfajták hol mosolyogtató, hol szívet melengető történetei olvasmányosan mutatják be a durrelli tudomány-népszerűsítés módszertanának két alapját: az élőhelyi rácsodálkozást, majd alapos megfigyelést, illetve az azt követő gondos gyűjtést.

Durrell az írást nem önmagáért a szerzői siker ízéért kezdte el, hanem az általa megszeretett természet elkötelezett szolgálatáért: az 1950-es évek derekán úgy tervezte ugyanis, hogy könyvei bevételéből fogja majd azokat az állatgyűjtő expedícióit folytatni, amelyekre a második világháborút követően egy jelentős összegű örökség révén már lehetősége nyílt. Akkor, huszonévesen kezdett a zoológiával behatóbban foglalkozni – jóllehet nem rendelkezett az ehhez szükséges végzettséggel, mindössze egyéves állatkerti állatgondozói tapasztalattal –, s gyűjtőkörutat szervezett előbb Kamerunba, majd Brit Guianába, s később még vagy fél tucat országba.

 ami számos vitát eredményezett. Ráadásul – a modern ökológiai gondolkodás előfutáraként – nem volt hajlandó rangsorolni az állatokat egzotikusságuk, különlegességük alapján: ő minden veszélyeztetett faj megóvását különbségtétel nélkül fontosnak tartotta. Nézeteivel azonban az 1950-es években még – ha nem is egyedül, de – kisebbségben maradt. Igaz, hogy léteztek már több évtizede állatvédelmi programok – az első olyan program, amely egy veszélyeztetett faj megőrzését tűzte ki célul, az 1920-as években jött létre az európai bölény megmentésére, s ebben a budapesti állatkert is részt vett –, ám csak az 1960-as évekre fogalmazódott meg a nemzetközi állatkerti szakmában, hogy az egyik fő küldetésük, feladatuk a természetvédelem kell legyen.

Ezért volt fontos Durrell számára, hogy humorral átszőtt életrajzi könyveinek bevételeiből folytathatta a szakmai munkát. Újabb kameruni nagy utazását már határozott céllal szervezte meg: egy olyan állatkertet kívánt létrehozni, ahol a természet­védelemmel kapcsolatos elképzeléseit a mindennapi gyakorlatban valósíthatja meg és népszerűsítheti. Az e példaadó céllal létesített állatkert 1959-ben nyílt meg Jersey szigetén. Új zoológiai módszereket dolgozott ki munkatársaival közösen a kihalással fenyegetett fajok megfelelő körülmények közötti tartására és a fennmaradásuk elősegítését célzó – tehát nem kereskedelmi szemléletű – szaporításukra. Mindemellett támogatta azokat a helyi és nemzetközi kezdeményezéseket, amelyek a veszélyeztetett fajok eredeti élőhelyén való megóvását tűzték ki célul. Állatkertjét egészen a halálig maga vezette, s a Jersey Zoo-ban található sírja is. Alapítványa mind a mai napig folytatja az általa kezdett munkát: születése századik évfordulójának méltó megünneplésére azt a vállalást fogalmazta meg, hogy száz veszélyeztetett faj gyarapítását fogja támogatni.

Durrell életművének ismertségéhez a könyvek mellett sikeres televíziós sorozata is hozzájárult – szerte a világon éppúgy, mint az Egyesült Királyságban. Magyarországon is számos zoológus, természetvédő vallja, hogy Gerald Durrell munkássága és elhivatottsága inspirálta a pályaválasztását. Magam is ismerek olyan magyar állatorvost, aki féltve őrzi azt a számára mérföldkövet jelentő levelet, amelyet az akkor már világhírű állatkertvezető személyesen írt neki, a lelkes gimnazistának. Mindezekért hazánkban is nagy tiszteletnek örvend: a miskolci állatkertben látható a mellszobra, a Fővárosi Állat- és Növénykertben pedig emlékülést szerveznek a tiszteletére a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szakosztálya szervezésében.

Nyitókép: Getty Images