Különleges előadásra készül a budapesti Nemzeti Színház: a Kassai Nemzeti Színházzal közösen viszik színre a világirodalom egyik, ha nem a leghíresebb drámáját. A kétnyelvű előadás egyszerre traumafeldolgozás a Nemzeti társulata számára a tavalyi baleset után és bizonyíték arra, hogy sokkal több minden köt össze minket, mint ami szétválaszt.
Nyitókép: Herczegh Péter és Janka Balková a Rómeó és Júlia kassai próbáján. (Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház)
„Könnyű dolgom van, ugyanis Janka nagyon egyszerűvé teszi, hogy halálosan szerelmes legyek belé. Ezért csak annyit mondanék, köszönöm annak, aki ezt a szereposztást készítette, várom a premiert, meglátjuk, ezúttal mi lesz a vége” – ezekkel a mondatokkal lopta el a show-t a Rómeót ezúttal is alakító Herczegh Péter azon a kassai sajtótájékoztatón, ahol a két teátrum vezetői bejelentették: kétnyelvű Rómeó és Júlia-előadásra készülnek, amelyben a Montague családot a budapesti, Capuletékat pedig a kassai társulat színészei alakítják.
A január 17–18-án előbb a szlovákiai városban, majd a májusi MITEM-en nálunk is debütáló Shakespeare-mű másik címszereplője, Janka Balková szintén óriási élménynek tartja, hogy együtt dolgozhat „a nagyszerű magyar kollégákkal”, beleértve a darab rendezőjét, Vidnyánszky Attilát is.
„Színészként azt tartom a közös munka legnagyobb hozadékának, hogy megtanultam nem a fülemmel, hanem az egész testemmel odafigyelni. Ezt sokszor elfelejtjük a hétköznapi hajtásban, miközben nem szabadna” – mondta még a fiatal színésznő, miután Herczegh Péterrel előadták az erkélyjelenetet. És bár először elég furcsa volt a két nyelven való évődés, néhány perc alatt minden kétséget kizáróan bebizonyosodott:
ahogyan a szerelemben, úgy a színházban sincsenek határok.
Hasonlóan vélekedett Ondrej Šoth, a Kassai Nemzeti Színház (NKDE) igazgatója is, aki szerint különösen fontos a szerelemről beszélni a mosatni nehéz időkben, amikor az egész Európát érintő geopolitikai változások mindannyiunk életére hatással vannak, amikor manipulálnak bennünket, kiüresítik a lelkünket és a hazánkhoz fűződő viszonyunkat.
„Lassan hiánycikké válik a szeretet és a szabadság, ez a mű viszont pont arról szól, hogy lehet ezeket visszahozni, és a gyűlöletet levetkőzni. Tudjuk jól, hogy a szabadságunk ott ér véget, ahol az általunk szeretett személy szabadsága kezdődik. Ezt kell fejben tartani, legyen szó Rómeó és Júliáról, két ellenséges családról vagy két ellenséges nemzetről; a Montague-k és Capuletek története akár egy muszlim férfi és egy zsidó nő, valamint a családjaik története is lehetne.
A legfontosabb, hogy a végén, miként a darabban is, mindig a szabadságot és a szeretetet válasszuk”
– indokolta Šoth, sok más mellett miért érzi úgy, hogy egy gyerekkora óta vágyott álom vált valóra ezzel a különleges együttműködéssel.
Aminek akad azért előzménye is: a kassai színház balett-társulata már húsz éve vesz részt ilyesféle kooperációkban, felléptek többek között Győrben, Budapesten és Miskolcon. Talán ezt is megköszönvén a kassai igazgató különleges ajándékkal, egy tálca zserbóval érkezett a Vidnyánszky Attilával való első „munkamegbeszélésre” a magyar fővárosba.
Utóbbit nem csupán e kétségkívül hatásos antré, majd a hamar kiderülő gondolkodásbeli rokonság kápráztatta el, hanem a kassaiak szeretete, kedvessége, a korábban, a színházi olimpián már felvillantott komoly szakmai tudása is.
„Ondrejhez és a többiekhez hasonlóan nekem is boldogság van a szívemben. Mert az ember érzi, hogy jó ügyet szolgál, valami jó, valami igazi születik. A lényeg tulajdonképpen már megtörtént. Több mint három hete próbálunk Kassán, és közben rájöhettünk arra, amiben korábban is hittünk,
hogy sokkal több dolog köt össze minket, mint ami elválaszt.
E gondolat mentén igazi, szép történeteket lehet szülni, jövőt lehet álmodni. Személyes kapcsolatok is kialakulnak, nagy beszélgetések; létrejön a kommunikáció és létrejön a híd. Ennél gyönyörűbb dolog kevés van a: a világ legszebb darabjának közvetítésével érteni szót egymással” – fogalmazott Vidnyánszky Attila.
A budapesti Nemzeti Színház igazgatója nem titkolta azt sem, hogy más szempontból sem véletlen, hogy éppen erre a műre esett a választás. Azzal, hogy kissé más formában „újraszülik”, a saját, lassan hegedű sebeiket is próbálják valahogy gyógyítani a tavaly novemberben, éppen egy Rómeó és Júlia-előadáson történt súlyos baleset után.
Az Orbán-szoborfej rugdosásából a digitális polgári köri tagságig emelkedő Dopeman maga a megtestesült tékozló fiú. Ungváry Zsolt írása.
„Megbocsátok. De amúgy nem érdekel” – mondta a színész.
„Meggyőződésem, hogy Közép-Európában sokkal több dolog köt össze minket, mint ami szétválaszt” – vallja Vidnyánszky Attila.
Éppen hatvan esztendeje, 1965. március 15-én robbantották fel a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületét. A korabeli magyar társadalmat mélyen megrázó esetről most egy soha nem látott filmfelvétel került elő.
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban félbeszakadt az előadás.
A valaha volt egyik legnagyobb magyar színésznő a legmélyebbről érkezett: patkányok rágták a haját, mocskos szalmán aludt, vizes kötéllel verték – a géniusz mégis érvényesült, de ennek ára volt.
Bár Brüsszel valóban szigorúbban lép fel az cupertinói vállalattal szemben, a tényleges következményeket végső soron az európai felhasználók szenvedik meg. Drágább szolgáltatások, rosszabb felhasználói élmény és kevesebb választási lehetőség az Apple-nél.
Az aknák mellett egyre nagyobb problémát jelentenek a drónok is.
