Anna Lembke Dopaminkorszak című könyve kíméletlenül rántja le a leplet függőségeinkről, ugyanakkor kiutat is mutat belőlük. Ajánló.
Nyitóképünk illusztráció
***
Limonádépszichológia – tenné le az ember a könyvet úgy a huszadik oldal környékén, amikor már mindent megtudtunk a hatvanas éveiben élő szerzőnő, Anna Lembke pszichiáter irodájának berendezéséről, személyes viszonyulásáról a páciensekhez, vagy éppen egy szexfüggő betegének bizarr történetéről. Letennénk, de kár lenne érte.
Ugyanis aki ezen átküzdi magát – és időnként le-legyűri azokat a részeket, ahol a szerző a könyv nehezen emészthető(nek gondolt) részeit teleszórja habkönnyű és felesleges, önismétlő magyarázatokkal, és bugyuta hasonlatokkal szörnyecskékkel meg baseball-lal – az az olvasó fontos gondolatokba botolhat. Véletlenszerűen, mert nem ez a kötet fókusza, de mégis:
a józan paraszti ésszel vallott – s az úgymond művelt társaságban már pedzegetni sem ildomos – nézetek megerősítésébe.
Például, hogy a gyermekeknek nem feltétlenül tesz jót a teljesítmény nélküli, folyamatos pozitív visszacsatolás. A kötetben említett egyik páciensből úgy lett az ágyban fekvő, folyamatosan drogozó, videójátékokon és alkalmi szexen tengődő, megcsömörlött, cinikus fiatal, hogy a szülei „attól féltek, ha bármit is számon kérnek vagy megkövetelnek tőle, azzal »kikészítik«, vagy egyenesen »traumát okoznak« neki. A felfogás, hogy a gyerekek törékenyek és sebezhetőek, modern korunk találmánya” – írja a szerző.
„Manapság azt látom, rengeteg szülő retteg attól, hogy valami olyasmit tesz vagy mond, amivel a gyermek lelkét megsebzi, s emiatt a későbbi élete során sérült, vagy akár mentális beteg ember lesz (…) ma már nem csak otthon próbáljuk megvédeni a gyermekeket a megerőltető pszichológiai élményektől, hanem az iskolákban is. Az általános iskolában minden gyerek kap valamilyen elismerést (…) és semmit nem kell letennie az asztalra”.
S még: „túlpatologizáljuk a gyermekkort, és a mai gyerekek már szinte gumiszobákban nőnek fel, nehogy megsérüljenek. Csakhogy így esélyük sincs felkészülni a való életre (…) úgy fogják érezni, minden automatikusan jár, miközben fogalmuk sincsen saját hiányosságaikról.”
Egy másik, a korszellemnek totálisan ellentmondó gondolatmorzsa pedig a szerekhez való hozzáférésről alkotott konszenzusnak megy neki.
Untig ismerjük a liberális politikai elit, a szórakoztatóipar és a média érveit arról, hogy aki drogozni akar, mindenképpen hozzáfér majd az adagjához, s csak az alvilág profitál abból, ha nem lehet legálisan szert vásárolni – ellenben milyen jó lenne legalizálni a drogokat, elsősorban a kannabiszt, mert akkor nincs díler, boldog a fogyasztó, és még adózik is – így az alapgondolat. Az egyik kedvenc példa pedig az amerikai szesztilalom, amely valóban magasba emelte a maffiát a tengerentúlon.
Mindezzel szemben Lembke világosan rámutat:
„a szesztilalom idején az amerikaiak körében jelentősen csökkent az alkoholfogyasztás és az alkoholisták száma.
A nyilvános helyen való lerészegedés, mint az alkohollal kapcsolatos májbántalmak gyakorisága a felére csökkent (…) a szesztilalomnak az alkoholfogyasztással, valamint az ezzel összefüggésbe hozható halálesetekkel kapcsolatos pozitív hatását a mai napig széles körben alábecsülik”. Ugyanez történt az opioidokkal, csak fordítva: az orvosok elkezdték tömegesen felírni az amerikaiaknak, majd sokan a nehezebben beszerezhető, vényköteles szerekről a tiltott verziókra tértek át, „ezzel exponenciálisan növelve a túladagolás veszélyét”.
Vagyis, amit a józan paraszti ész is mond, azt a Standford Egyetem Orvostudományi Karának pszichiáter professzora, gyakorló orvos, több száz tudományos cikk szerzője: „az egyik legnagyobb kockázati tényező, ami elősegíti bármilyen függőség kialakulását, a szerhez való könnyű hozzáférés. Ha könnyebben férsz hozzá, nagyobb valószínűséggel fogod kipróbálni. Ha pedig kipróbálod, nagyobb valószínűséggel fogsz rászokni, és válsz függővé”.
Ez természetesen nem csak az alkoholra vagy az opioidokra érvényes, sőt. A kötet lényege, hogy bármi képes függőséget okozni, ami hirtelen megemeli a szervezet dopaminszintjét; a csokoládé 55, nikotin 150, kokain 225, amfetamin 1000 százalékkal emeli meg azt, s utána szükségszerűen ennek megfelelő arányban zuhan vissza a jó érzéseket keltő hormon, ami további fogyasztásra és végül függéshez vezet(het).
A szerző saját páciensei eseteivel – az említett bizarr, szexfüggő, egyébként öngyilkossági kísérletekkel is küzdő idősebb férfi, s a szabadjára engedett, céltalan későtinédzser mellett még az amerikai középosztály számos figurája felvonul a seregszemlén – egyfajta önkényszersorozással Lembke maga is szimbolikusan csatlakozik azzal, hogy vall a szoftpornó romantikusregény-rajongásáról.
Maga a kötet egyébként számos különféle függőségi formát végigvesz, és nem meglepő módon a túlfogyasztással és az ezzel összefüggő dopaminszint-fokozással magyarázza ezek kialakulását.
Hiszen eleve többet és hatékonyabban fogyasztunk, mint a világtörténelem során valaha. „A mai kannabisz ötször-tízszer erősebb, mint amit az 1960-as években fogyasztottak”, az amerikaiak az éves burgonyafogyasztásuk kétharmadát chipsekből és egyéb feldolgozott termékekből veszik magukhoz, de nőtt az alkoholfogyasztás és a dohánytermékeken kívül lényegében az összes élvezeti cikk fogyasztása.
A túlfogyasztás és az élvezetek hajszolása mellett ott a fájdalom elkerülésének mindenekfelettisége. Ezer amerikai felnőttből például 110 szed valamilyen antidepresszánst. Utóbbi kapcsán a szerző megjegyzi: „az orvoslás gyakorlata is átalakult: Itt is a fájdalommentesítés lett a legfőbb cél. Manapság a fájdalom minden formáját veszélyesnek tartjuk.” Ugyanakkor, figyelmeztet, az opioidok rendszeres szedése csak súlyosbítja a fájdalmat – ami a magasabb és magasabb dózis spiráljába löki a pácienseket.
S hogy mit ajánl a szerző a függőknek? Az önmegtartóztatás széles skálája mellett bemutatja a végső esetben használható gyógyszeres és műtéti beavatkozásokat azok előnyeivel és hátrányaival egyetemben, részletesen, páciensei példáival alátámasztva.
Egy olvasást mindenképpen megér.
Anna Lembke: Dopaminkorszak – Hogyan találjunk egyensúlyt a függőségekre épülő világban. 2024, Libri.
Az európai drogterjesztési módszerekről, valamint a marihuána, az orvosi THC és a biofű különbségeiről és hasonlóságairól beszéltek a Drogkutató Intézet munkatársai. Tudósításunk.
A globalizáció és a technológiai fejlődés a szervezett bűnözés virágzásához vezet.
A Freud tanításainak nyomdokaiban járó Szerdai Pszichológiai Társaság eredményei vitathatatlanok. Jung, Hilferding, Adler, valamint Spielrein még a mesterét is túlszárnyalta a terápia tekintetében.
A szervezők úgy gondolják, hogy az LMBTQ-kérdések korunk „legégetőbb kérdései”.
A magyarokkal fizettetnék meg a költségeket.
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
Csütörtök este PAOK–Ferencváros mérkőzést rendeznek a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában.
A család kártérítési pert indít a gyilkos ellen.
