A civilizációnk hamarosan összeomlik – ez azonban lehetőség is a Nyugat újjáépítésére

A szerző a Brain Bar jövőfesztivál alapítója

A közelmúltban két marxista szerzőt (Janisz Varufakisz, Krishnan Nayar) is recenzáltam a Mandiner olvasóinak. Mentségemre szóljon, hogy világképi defektjük ellenére mindketten írnak figyelemre méltó dolgokat – vezeklésül pedig fogadják szeretettel egy jobb­oldali radikális töprengéseit.

Guillaume Faye polgári, bonapartista családba született Franciaországban 1949-ben. Az 1970-es években újságíróként, politikai teoretikusként, az Új Jobboldal vezető személyiségeként vált ismertté, ám az idő előrehaladtával társait megalkuvónak találta. Faye szerint a nyugat-európai jobboldal fokozatosan magáévá tette a baloldal toposzait, civilizációs értelemben öngyűlölővé (saját fogalmával etnomazochistává) vált, a bevándorlással szemben „rádiócsendet” kezdett tanúsítani, miközben „iszlamofil” lett, és „garázda, gyűlölködő anticionizmust, Izrael-ellenességet” erőltetett magára. Szerzőnk így a kilencvenes évektől már magányos, bal- és jobboldalról egyaránt élesen kritizált szellemi felforgatóként beszélt és írt. Ekkor született meghatározó munkája, az 1998-as Archeofuturism.

Mit állított a jövőről ez a különc, utópista és szélsőségekbe hajló, mindamellett izgalmas és elgondolkodtató szerző? Az archeofuturizmus alapgondolata, hogy a neoliberális globalista hegemónia a végéhez közeledik, ismét egy többpólusú világrend felé haladunk. Az egalitarizmus mint ideológia törésponthoz vezette a civilizációt, mert elszakította a politikát a valóságtól. Faye szerint a Nyugat kataklizmával néz szembe, és 2010-től katasztrófák sorozatát jövendölte a demográfiai hanyatlástól a – némiképp leegyszerűsítve – Észak és Dél közötti „etnovallási összecsapáson” át a pénzügyi és ökológiai összeomlásig. Mindez azonban szerinte lehetőséget is kínál a Nyugat újjáépítésére.

Az újjáépítés receptjeként Faye tekintélyelvű rezsimet javasol, amelyet olyan „született vezetők” irányítanak, akik egyszerre rendelkeznek a kellő karizmával és kulturális elkötelezettséggel ahhoz, hogy egyfajta „metapolitika” segítségével visszavezessék a közösségüket annak alapvető értékeihez. (Érdekesség, hogy a Nyugat reneszánszához Faye szerint Európa és Oroszország egyesülésére is szükség lesz.) 

„Amikor a modernitás összeomlik, az archaikus értékek – a hierarchia, a rend, a harci képesség, a történelem ciklikus szemlélete – a túlélők számára alapvetővé válnak.” A program neve ezért archaeofuturizmus – az archai­kus kulturális értékekhez, társadalmi struktúrákhoz és politikához való visszatérés, kombinálva a tudománnyal és a technológiával. (Az archaikus kifejezést szerzőnk annak ógörög formájában értelmezi, vagyis alapként, kezdetként, s nem a múlthoz való vak ragaszkodásként hivatkozik rá.) Faye fontos gondolata, hogy a jobboldalon belül meg kell haladni a hagyományok helyreállítását, illetve a technikai újítások ösztönzését szorgalmazó csoportok közötti ellentéteket, olyan szintézist hozva létre, amely felerősíti mindkettő erősségeit és visszafogja a túlzásokat. A 2019-ben elhunyt szerző szerint az emberiség csak úgy alkalmazkodhat az összeomlás utáni világ realitásaihoz, ha a high-tech nem lesz hozzáférhető mindenkinek, s pláne nem lesz használható mindenre. Víziójában az emberek többségének elegendő a low-tech, az egyszerű életet biztosító alapvető technológia is.

Szerzőnk forgatókönyve talán képtelenség, és a legtöbbek számára bizonyosan nem is kívánatos. Kiindulópontja, helyzetértékelése azonban – ma már, huszonöt éves távlatból – sok tekintetben ijesztően pontosnak tűnik.

Guillaume Faye: Archeofuturism – European Visions of the Post-Catastrophic Age. Arktos, 2010 (reprint)