Szörényi Levente: Már nem vagyok olyan állapotban, hogy fellépjek

2024. szeptember 12. 11:40

A Illés zenekar egykori tagjai nem térnek vissza a színpadra az előttük tisztelgő koncerten.

2024. szeptember 12. 11:40
null

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner

Jövő januárban a Tisztelgés – Illés 60 koncerten neves fesztiválzenekarok énekelnek majd Illés-dalokat – írta meg a Blikk.

A koncert beharangozó sajtótájékoztatóján azonban Szörényi Levente kijelentette: sajnos nem történik majd meg, ami tíz évvel ezelőtt egy hasonló koncerten, az hogy a még élő tagok a fellépő bandákkal együtt színpadra állnak és elénekelnek egy-két dalt.

Akkor még egy-egy részben, három szám erejéig ki tudtunk menni Szabolccsal és Bródyval, a fiam és a zenekara pedig kísért minket. 

De erre már nincs semmi esély, már nem vagyok olyan állapotban, hogy fellépjek, nem vagyok húszéves!” 

– fogalmazott Szörényi. Bátyja, Szörényi Szabolcs kapcsán – aki szintén tagja volt a legendás Illésnek, és aki Novák Péter, a koncert rendezője szerint most épp isiásztól szenved – elárulta: „Nincs igazán jól, otthon tölti az idejét. Sajnos, én is csak nagyon ritkán látom, mert nem lakom a közelében (...) Természetesen néha meglátogatom őt, de nincs jól, nincs abban az állapotban, hogy eljöhetett volna ide.” 

A zenész a Blikk beszámolója alapján szívesen nosztalgiázott a kezdetekről, például arról, amikor Illés Lajos először elhívta őt a Bercsényi Klubba, hogy szálljon be pár szám erejéig az akkor csakis angol nyelvű dalokat játszó zenekarba, ő pedig megfutamodott.

Bródy János az első saját számaik kapcsán elmesélte, hogy eleinte Illés Lajosnak, a zenekar vezetőjének is fenntartásai voltak a magyar számokkal kapcsolatban, és úgy gondolta, azokkal nem lehet a közönség elé lépni. Végül az Illés zenekarnak egy tehetségkutató verseny döntőjében már magyar számokkal kellett előállnia, 

mert a pártvezetés rájött, itt az ideje visszafogni a nyugati dalok terjedését. 

Ezek pedig el is indították a hatvan éve tartó sikertörténetet, amelyet jövő januárban egy olyan koncerttel ünnepelnek, amelyen mai fesztiválzenekarok képviselői – például a Margaret Island, a Blahalouisiana, az Irie Maffia, a Honeybeast, a Carson Coma vagy a Leander Kills – mutatják meg, nekik mit jelent az Illés – írja a Blikk.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
files32
2024. szeptember 12. 15:43
Mit tudnál előadni, talán a lopott holmit?
lynx
2024. szeptember 12. 14:46
Csillogó fekete lemezeken… sikítani akarok!
gyaloggos
2024. szeptember 12. 14:44
LEVENTE, EZ egy nagyon jó döntés a részedről, legalábbis szerintem. "Szörényi Levente: Már nem vagyok olyan állapotban, hogy fellépjek"
véna
2024. szeptember 12. 14:40
magyargyűlölő és sátánista
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!